Csak a változás állandó

Mint sokan mások, én is stabilitásra vágyom az életben. Érzelmi biztonságra, nyugodt környezetre, megbízható anyagi háttérrel. Nagyon szerencsés vagyok, mert általánosságban elmondhatom, hogy jelenleg ilyen helyzetben élek. Már amennyire két kisgyerek mellett nyugodt lehet a környezet.

Mindemellett nagyon fontos része az életemnek a változás. Egy mondatban tudom összegezni ennek az egyik alapját, ami gyakorlatilag gyerekkorom óta igaz: Még soha nem éltem ugyanazon a helyen öt évnél hosszabb ideig. Remélem, három év múlva ezt már nem mondhatom el.

Az elmúlt öt évre fókuszálva igazán nagy mérföldkövek vannak mögöttem. 2015 szeptemberében volt az esküvőnk. Október végén jelentkeztem egy állásra cégen belül, ahova felvettek. Februárban kezdtem az új pozícióban. A hónap végén megtudtuk, hogy babát várok. A terhesség önmagában is rengeteg változás, újdonság, kérdés, tervezés, aggódás... Négy évvel ezelőtt még dolgoztam, egészen szeptember végéig. Három héttel később életet adtam a kisfiunknak. A kisbabás lét, az újdonsült anyaság újra egy bizonytalan és változásokkal teli időszak volt a számomra, igazi érzelmi hullámvasút. Decemberben találtunk rá az új otthonunkra, majd jöhetett a vásárlással járó jogi és banki intézkedés. 2017. május-júniusban a felújítás és bútorozás, majd júliusban a költözés. 2018 nyarán derült ki, hogy megfogant a második babánk. Ősszel elkezdtem írni ezt a blogot. 2019. februárban megszületett a kislányunk. Áprilisban a férjem új munkahelyen kezdett, ami miatt itthonról dolgozik, ennek minden előnyével és hátrányával. A külföldi munkahely miatt átlagosan másfél havonta egy hetet külföldön töltött, amíg idén fel nem rúgta ezt a rendszert a koronavírus. A szeptember elhozta az ovikezdést, én pedig beiratkoztam egy felsőfokú szakképzésre.

Szóval jelentős eseményekkel tarkított ez az életszakasz, akkor is, ha ráközelítünk az anyai szerepemre. Ha frappánsan összegezni szeretném: Mire könnyebb lett, jött valami változás.

Az eleje borzasztó nehéz volt, bár megtaláltam az örömöt a kisbabás otthonlétben, de hatalmas kontraszt volt a korábbi életvitelemmel. A napi rutint nehezen alakítottam ki, hiába tudtam az elméleti fontosságát. Sem az evéseknek, sem az alvásoknak nem volt olyan stabil ritmusa, mint vártam. Valószínűleg az elején túl nagy elvárásaim voltak, később pedig nem elég nagyok.

Mire rendszereződtek a napok, bőven benne voltunk a lakás körüli szervezési és ügyintézési feladatokban, majd a költözésben. (Csomagolásnál megfogadtam, hogy egy hét alatt kipakolok mindent, és két doboz kivételével sikerült is. Az a két doboz a férjem reszortja volt, azóta is kipakolásra várnak. Biztos fontos dolgok vannak bennük.)

Az új lakásban nagy tervem volt a gyerekszobában altatni a kisfiunkat. Meg is tettem, csakhogy én is vele maradtam. Egy idő után beláttam, hogy a családi ágy sokkal jobb opció, mint külön aludni a férjemtől.

Az első másfél évben szimbiózisban éltünk a fiammal, szinte egy lépést sem tudtam megtenni nélküle - lakáson belül sem. Amikor elkezdett önállóan időt eltölteni a világ felfedezésével, a játékokkal, könyvekkel, akkor kicsit fellélegeztem. Folyamatosan alakult a kommunikáció is. Mire igazán könnyebb lett volna, addigra jött a második terhesség, egy-két problémával és aggodalommal. A várandósság közepére beérett az elhatározás és elválasztottam a kisfiam. Emellett újra elkezdtük a gyerekszobában alvást, de ugyanolyan hatékonysággal, mint egy évvel korábban. Végül a lányunk születése napján is Zozi mellől keltem fel. (Az csak hab a tortán, hogy négy hónapig aludtam egy matracon a gyerekszoba padlóján, hogy közel legyek, ha kelni kell, de kicsit messze, hogy mégse együtt aludjunk. Majd szülés után képtelenség volt elérni, hogy ne együtt aludjunk.)

Zozi nappal meglepően jól viselte a konkurenciát, de az első hónapokban nagyon brutál éjszakáink voltak. Nyárra csillapodott a dolog, és már voltak éjszakák, amiket átaludt. Két és fél évesen.

Nyár végén szuperhősnek éreztem magam, amikor néhány egymást követő napon sikerült a nappali alvást összehangolni a két gyereknél. Éppen mire azt hittem, hogy ez tartós lesz, Zozi úgy döntött, hogy már nem alszik délután. Hiába tartom nagyon fontosnak a gyerekek nappali alvását, már nagy küzdelem árán sem jártam sikerrel az altatásban.

Aztán Vivien mozgásfejlődésének volt szignifikáns hatása, hiszen ahogy elkezdett helyet változtatni, és érdeklődni a játékok iránt, komolyan sértette Zozi határait. Legalábbis Zozi így érezte. Addig is folyamatos készenlét volt velük az élet, azóta ez csak hatványozódott. Eleinte csak kisebb fizikai atrocitások voltak, de egy még bizonytalanul ülő vagy álló babánál ezek vége sokszor koppanás volt. Mára erősebben odacsapnak egymásnak. Igen, most már Vivien is. Hiába törekszem megakadályozni, szép szóval, türelemmel, határozottan elmagyarázni, hogy ezt nem szabad, újra és újra és újra... Sokszor sírás a vége. De kezd alakulni Vivi kommunikációja is. És kezdenek egymással játszani. Már előfordul, hogy ki tudok teregetni vagy bepakolom a mosogatógépet anélkül, hogy rajtam lógna a kiscsaj. Sőt, együtt vannak közben Zozival, és még sincs sírás. Szóval kezd könnyebb lenni.

De itt az ovikezdés. Jól indult, meglepően jól. Furcsa másfél nap volt egy gyerekkel itthon. Aztán jött egy betegség. A „két kisgyerekkel itthon lenni” nehézségek meg sem közelítik a „két beteg kisgyerekkel itthon lenni” nehézségeket. Mázli, hogy úgy tűnik, gyorsan átmegy rajtuk. És persze, hogy nem egyedül vagyok velük. Ricsi rengeteget levett a vállamról az elmúlt napokban.

A következő változás a pénteki sulikezdésem. Izgulok és nagyon várom.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

chris-lawton-5ihz5whosqe-unsplash.jpg

Kép: Unsplash

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr6316201402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

ajándék (1) alapítvány (1) alkalmazás (1) álmatlanság (8) altatás (2) alvás (7) alvóhely (2) anyamatrica (8) anyaság (1) app (1) applikáció (1) aranyóra (1) baba-mama (1) babamozi (2) babaprojekt (5) babaszoba (1) babavárás (40) barátok (2) betegség (2) bizalom (1) boldogság (8) család (9) diagnózis (1) egészség (3) együtt (2) első baba (2) emlék (1) eredmény (1) érintés (1) érzékeny mell (3) érzések (2) fáradtság (5) farfekvés (1) félelem (11) fogadalom (2) folyamat (1) fotózás (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (3) gyerekszoba (1) gyógyszer (1) gyomorégés (2) haránt (1) hétről hétre (1) hintafotel (1) Hiszti (1) hiszti (1) hit (1) ikertestvér (6) ingerültség (5) internet (1) intimitás (1) intim szféra (1) járvány (1) jelek (1) jótékonyság (1) kanapé (1) karácsony (1) kényeztetés (1) kérdések (1) keresés (3) kezdetek (1) kiságy (1) kisgyermekkel (16) költözés (4) kórház (2) koronavírus (2) különbség (2) lelet (1) magzatvíz (1) maradjotthon (1) második baba (2) mese (1) munkahely (4) nagyszülők (1) nemvagyegyedül (1) név (4) nyaralás (3) örömhír (5) párhuzam (9) pelenka (1) pelenkázó (1) pénz (2) pihenés (2) pillanat (2) pocak (1) pocakfotó (1) pocakfotózás (1) pocakméret (2) rituálé (1) romantika (1) séta (1) siker (1) simogatás (1) sport (4) súly (1) szeretet (5) szokás (1) szombat (1) szoptatás (8) szülőszoba (1) tanács (1) teendők (1) terhesség (1) terhességi teszt (1) terhesség jelei (2) természet (1) tervezés (8) teszt (1) titok (2) türelem (6) ultrahang (5) ünnep (2) utazás (3) üzenet (1) változás (4) várandósság (1) vizsgálat (7) wellness (1) Zente (1) Címkefelhő