Számos leendő anyuka tervezi, hogy különleges módon adja a leendő apuka tudtára közös gyermekük érkezését. Legyen az egy megfelelő pillanatban átadott babaruha, egy szépen becsomagolt terhességi teszt vagy egy meglepő üzenet. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinél a korábban jól megtervezett meglepetést felülírta az élet, és a pillanat hevében érzett bizonytalansággal teli türelmetlen lelkesedés. Hogyan is képzeltem el az örömhír megosztását és milyen volt ehhez képest a valóság? Elmesélem!

2016. február (6. hét)

Mindig úgy terveztem, hogy pozitív teszt esetén apró babacipőket veszek, becsomagolom egy dobozba, és valamilyen apropóból kedveskedve átadom a férjemnek ezt az ajándékot. Nem így történt.

Hétfő reggel, február utolsó napján izgatottan ébredtem, hiszen előző nap megbeszéltük Ricsivel, hogy reggel csinálok egy terhességi tesztet. Az éjszaka nehezen telt, sokat voltam ébren, rengeteg gondolat kavargott bennem a babavárásról, szülővé válásról, az elmúlt néhány hónap negatív tesztjeiről. A szokásosnál jóval korábban felkeltem, hogy mielőbb tudjam az eredményt.

Este mindent előkészítettem, így ébredés után percekkel ott voltam a fürdőszobában és vártam. A terhességi teszten először a kontroll csík jelent meg, ilyet már láttam többször. Félretettem a tesztet néhány percre, ahogyan kell. Amikor újra megnéztem, egy nagyon halvány csíkot láttam a teszt részen, ami igazolta a sejtésünket, de én nem hittem a szememnek. Őrülten dobogott a szívem, és remegett a kezem. Ezekben a percekben eszembe sem jutott a hónapok óta dédelgetett babacipős tervem „Apuka” beavatásáról.

Beosontam a szobába, a galéria alatt állva felszóltam a férjemnek, hogy megkérdezzem, alszik-e. Egy halk morgással válaszolt, amire bátortalanul megkérdeztem: - Le tudsz jönni megnézni, hogy szerinted is két csík van? Olyan gyorsan ugrott ki az ágyból és rohant le a lépcsőn, ahogyan még sose láttam. Eligazítottam, hogy hol találja a tesztet. Megnézte ő is, majd izgatott és boldogságtól sugárzó arccal közölte, hogy - Szülők leszünk! Két szó, ami mindent elmond és mindent megváltoztat. Szorosan megöleltük egymást, végre engedtem az örömkönnyeknek, és próbáltam felfogni a hírt.

Ezeket a perceket elképzeli az ember, de nem igazán tudja, hogy mit él majd át. Egyszerre voltam határtalanul boldog, elképesztően bizonytalan, féltem az ismeretlentől, a változástól. Számtalan kérdés merült fel bennem, de tudtam hinni és bízni benne, hogy minden rendben lesz. Persze ezek az érzések és gondolatok azóta is dolgoznak bennem, de akkor koncentráltan éltem meg őket. Összességében persze pozitív várakozással tekintek az előttünk álló útra, aminek a végén a karjaimban foghatom majd az elsőszülöttemet. Csak el ne felejtsek babacipőt venni, hiszen októberben szüksége lehet rá.

2018. július (8. hét)

Egy meleg szombat éjszakán álmatlanul néztem ki a fejemből életem két legfontosabb pasija között feküdve. Jobb oldalamon a férjem szuszogott, baloldalt pedig a kisfiunk, aki kivételesen egész nyugodtan aludt.

Az utóbbi heteket végiggondolva úgy döntöttem, hogy kiosonok a fürdőszobába, hátha egy pisilés után könnyebben elalszom, a fejemben kavargó gondolatokat pedig leegyszerűsíti egy teszt eredmény. Idén már elhasználtam pár tesztet, így igazából nem különösebb meggyőződéssel vettem elő egy új csomagot. A negatív teszteket mindig csalódottan konstatáltam, de a jelek ellenére most is inkább arra készültem.

Amikor különösebb várakozás nélkül megjelent egy erős, határozott tesztcsík, elkerekedett a szemem. Úgy bújtam a használati utasítást, mint aki életében nem látott még pozitív tesztet, és eufória helyett valami pánikszerű érzés öntött el. Elég ambivalens érzés volt, hiszen terveztük a kistesót, úgy gondoltam, hogy készen állunk az új kihívásra, de ott és akkor nem ezt éreztem. És azóta is nagyon gyötör a kétely. Meg persze a lelkiismeret-furdalás is, hogy már pocakban sem tudok azonos vagy legalább nagyon hasonló feltételeket teremteni a két (vagy több?!) gyereknek.

Ezek után nem bírtam várni, szegény férjemet ez alkalommal is álmából ébresztve értesítettem. Éjjel három körül lehetett, nem mondom, hogy teljesen magához tért. Amikor elsuttogtam neki, hogy van egy pozitív teszt odakint, ezt válaszolta: „Gratulálok!” Szerinte nem kellene ezt elmesélnem másoknak, de szerintem irtó vicces.

Még egy picit sutyorogtunk erről, szerencsére ő abszolút örült a hírnek, nem vettem észre semmi negatívat a reakciójában. Volt egy kis ujjongás a részéről, hogy újra szülők leszünk és milyen jó, hogy bővül a család. Aztán összebújtunk és nyugodtan aludt tovább. Én pedig továbbra is néztem ki a fejemből, a gondolatok cikázása csak még távolabb vitt attól, hogy elaludjak.

Ugye azért eljön majd az eufória is?

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Designed by onlyyouqj / Freepik