Terhesség hétről hétre

Közkedveltek az olyan információs portálok és alkalmazások, amik segítenek nyomon követni a terhességi heteket és a születendő babánk fejlődését. Nem kívánok konkrét oldalakat vagy appokat ajánlani, csak elmesélem, hogy milyen rendszerességgel követ(t)em ezeket az első, illetve a második babavárasom során.

2016-ban a nyolcadik hónap végéig dolgoztam. A munka mellett is erősen foglalkoztatott a babavárás, a lehetőségekhez mérten utánanéztem az aktuális kérdéseknek, de a hétről hétre téma a szombat délelőttöké volt. Hétvégente szerettünk lustálkodni, a férjem sokáig aludt, én pedig ébredés után előszeretettel olvasgattam, akár telefonon vagy tableten, akár könyv formátumban. Ebben az időszakban szinte kizárólag babás témakörben.

Már az első trimeszterben nézegettem a várandóssággal foglalkozó portálokat, kiemelten a hétről hétre rovatokat. Sosem elégedtem meg egy oldallal, párhuzamosan több forrásból tájékozódtam. Néhány hét után kialakítottam egy rituálét. Mindig elolvastam az előttünk álló hétre vonatkozó információkat négy különböző weblapon, és az aktuális hetieket is átfutottam újra. Erre pont ideális volt a szombati nap, hiszen szombati napra esett a kiírt dátum, vagyis a várandóssági hetek közötti váltónap is. A baba méreteire vagy a saját állapotomra vonatkozó bekezdések kevésbe érdekeltek, inkább arra koncentráltam, hogy milyen szervi, idegrendszeri fejlődés zajlik. Ezeket igyekeztem tudatosítani és a mindennapok során figyelembe venni. Például amikortól hall a kisfiam, onnantól odafigyeltem, hogy meg-megszólítsam. Itt eszedbe juthat az esti Altató-mesélős szeánszunk, amiről korábban írtam.

A várandóssággal foglalkozó alkalmazások palettája nagyon színes, főleg ha angol nyelven is boldogul az ember. Számát sem tudom, hány alkalmazást próbáltam ki, de nem lett igazi kedvencem. Mókásnak tartottam, hogy az egyikben lehetett választani, hogy a baba aktuális méretét valamilyen zöldség/gyümölcs, játékeszköz vagy pékáru illusztrálja. Tetszett, ahol vizuálisan, naptár formátumban is lehetett követni a terhességi heteket. Érdekes volt arról olvasni, hogy az angol nyelvű alkalmazásokban miket írnak a terhesgondozásról, mikor és milyen vizsgálatokra emlékeztetnek és így rácsodálkozni a hasonlóságokra és különbözőségekre a magyar rendszerhez képest. Ezeket kevésbé szisztematikusan követtem, de azért a szertartásom részét képezte, hogy az éppen a telefonomon levő 2-3 tematikus applikációban is böngésszek.

Talán nem meglepő, hogy a kislányomat várva sokkal kevesebb fókuszt kap a hétről hétre téma. Van egy alkalmazás a telefonomon, hogyha valaki kérdezné, legalább azt meg tudjam mondani, hányadik hétben vagyunk. A fontosabb fejlődési lépésekre meg úgyis emlékszem. Néha ránézek egy-egy információs portálra, de már csak mellékesen böngészem a hétről hétre rovatokat. Ha van valami aktuális panaszom vagy parám, azzal most is kiemelten foglalkozom, ahogy az első terhességnél a farfekvéssel vagy a kevés magzatvízzel.

A várandósság elején azt gondoltam, hogy hétről hétre utána olvasok majd az éppen zajló fejlődésnek, de valahogy mindig elvisznek a tennivalók. Kampányszerűen olvasgatom most is, mondjuk egy hónap leírását, egy helyről, utólag. Ezt mérlegre téve sokszor megfordul a fejemben, hogyan lesz majd időm egyszerre két gyerekre. Persze a tapasztalat azt mutatja, hogy mindig sikerül alkalmazkodni az aktuális kihíváshoz. Szóval próbálok bizakodóan előre tekinteni.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

275109-p5mt7k-458.jpgBaby photo created by freepik - www.freepik.com

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr6915028280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

ajándék (1) alapítvány (1) alkalmazás (1) álmatlanság (8) álom (2) altatás (3) alvás (9) alvóhely (2) anyamatrica (10) anyaság (1) app (1) applikáció (1) aranyóra (2) baba-mama (1) babamozi (2) babaprojekt (5) babaszoba (1) babavárás (40) barátok (2) betegség (2) bizalom (1) boldogság (8) család (10) diagnózis (1) egészség (3) egyedül (1) együtt (3) életveszély (1) első baba (2) elválasztás (1) emlék (1) empátia (1) énidő (1) eredmény (1) érintés (2) érzékeny mell (3) érzések (3) fájdalom (2) fáradtság (7) farfekvés (1) félelem (13) fikció (1) fogadalom (2) folyamat (2) fotózás (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (3) gyerekszoba (1) gyógyszer (1) gyomorégés (2) haránt (1) hétről hétre (1) hintafotel (1) hiszti (1) Hiszti (1) hit (1) idill (1) ikertestvér (6) ingerültség (6) internet (1) intimitás (1) intim szféra (1) járvány (1) jelek (1) jótékonyság (1) kanapé (1) karácsony (1) kényeztetés (1) kérdések (2) keresés (3) kezdetek (3) kiságy (1) kisgyermekkel (19) költözés (4) konfliktus (1) kórház (3) koronavírus (2) különbség (3) lelet (1) magzatvíz (1) maradjotthon (1) második baba (2) méléység (1) mese (1) munkahely (4) nagyszülők (1) nemvagyegyedül (3) név (4) novella (2) nyaralás (3) örömhír (5) pakolás (1) pánik (1) párhuzam (10) pelenka (1) pelenkázó (1) pénz (2) pihenés (3) pillanat (2) pocak (1) pocakfotó (1) pocakfotózás (1) pocakméret (2) rituálé (1) romantika (1) séta (2) siker (1) simogatás (2) sötét (1) sötétség (1) sport (4) súly (1) szabadság (1) szeretet (6) szokás (1) szombat (2) szoptatás (10) szülőszoba (2) tanács (2) tanulás (1) teendők (1) terhesség (1) terhességi teszt (1) terhesség jelei (2) természet (2) tervezés (8) teszt (1) titok (2) (1) tragédia (1) türelem (6) ultrahang (5) ünnep (2) utazás (3) üzenet (1) változás (4) várandósság (1) víz (1) vizsgálat (7) wellness (1) Zente (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása