Amikor nyilvános lesz, hogy valaki babát vár, sőt, már látványos pocak is társul ehhez az információhoz, valahogy megváltozik a környezet viszonyulása a nőhöz, a nő testéhez. Konkrétan hajlamosak az emberek úgy tenni, mintha egy baba érkezése közös ügy, és így a pocak valamiféle közös tulajdon lenne. Jobb esetben felteszik a kérdést, hogy „Megsimogathatom a pocakod?” Rosszabb esetben szó nélkül nyúlnak. Persze nem mindenki ilyen taperolós típus, de valószínűleg a legtöbb kismama tud mesélni olyan esetet, amikor kéretlenül megérintették.
Az az igazság, hogy ezt a megváltozott viszonyulást magamon is észrevettem. A babát váró barátnőkkel, ismerősökkel valahogy egy másfajta hangot ütött meg a beszélgetésünk. Sokkal bizalmasabb kérdések is felmerültek egy egyszerű „Hogy vagy?” beszélgetésben, mint amiről egyébként társalogni szoktunk. És nem csak akkor, amikor már volt saját tapasztalatom. Mindig is érdekelt, hogyan élik meg nők a várandósságot, a szülést, a kisbabás időszakot. Kevés dologra emlékszem élénken általános iskolás koromból, de felejthetetlenül az emlékeimbe égett egy beszélgetés, amikor lány osztálytársakkal taglaltuk a szüléssel kapcsolatos ismereteinket.
Nem tudom, hogy ez az érdeklődés mennyire általános, de az biztos, hogy az első és második babavárásnál is saját bőrömön tapasztaltam meg. Előfordult, hogy vadidegenek rám mosolyogtak a hasamat vizslatva, vagy szóba elegyedtek velem. Mindkettő gyakrabban fordul elő, amikor a fiammal és nagy pocakkal jelenek meg valahol. Akárkivel találkozunk, mindig van pár perce kedvesen érdeklődni a hogylétünkről. Nekem ezek a beszélgetések, ez a fajta kitüntetett figyelem jól esik. Szívesen mesélek a gyerekekről, az előkészületekről, az aktuálisan foglalkoztató kérdésekről.
De nem csak mosolyokat és kedves érdeklődést tapasztaltam. Volt kéretlen pocaktapogató, aki érezni vélte a babám rugdosását, amikor én még nem tudtam azonosítani a mozgását. És bizony voltak kevésbé kedves kérdések vagy megjegyzések is. Ezek elsődleges forrását a hasam mérete adta. A „biztosan nem ikreket vársz?” kérdést indokolatlanul sokszor hallottam. Emellett az egyik „kedvenc” beszélgetésem egy férfi kollégámmal történt, aki kifejtette a 6 hónapos pocakomat szemrevételezve, hogy a feleségének 9 hónaposan volt ekkora. Majd azt is ecsetelte, hogy ennek az lehet az oka, hogy a felesége nálam magasabb és nagyon fitt és sportos alkat. Talán bennem van a hiba, de finoman szólva nem estek jól a szavai. Persze az is lehet, hogy a fent említett feleséget viszont éppen azzal frusztrálta a környezete, hogy milyen kicsi a hasa, biztosan jól fejlődik-e baba... Olyan ez a pocakméret dolog, mint nyuszika sapkája.
A második babavárásnál a kisfiam foglalkozik a legtöbbet a hasammal. Szeretgeti, simogatja, beszél róla, puszilgatja. Alapvetően ezt reméltem, erre vágytam. Mégis néha sok. Nem szeretném letörni a lelkesedését, így sosem akadályozom meg, de alkalmanként megkérem, hogy inkább később térjünk vissza rá. A terhesség feléig szoptattam őt, szinte kétéves koráig. Ezalatt sokszor éreztem úgy, hogy elveszítettem a kontrollt az intim szférám felett. Ezeknél a váratlan pocakmustráknál sajnos ugyanezt érzem.
Valószínűleg érződik a kisugárzásomon, hogy kicsit más a hozzáállásom, és szívem szerint tartózkodóbb lennék ezen a téren. Ugyanis a férjem ezúttal kevesebbszer érinti meg a növekvő hasamat vagy beszél hozzá, mint ahogy a fiunkat várva tette ezt. Sajnálom, hogy a saját testi-lelki vívódásom megfosztja ettől, ugyanakkor nagyon jól esik, hogy nem erőlteti.
Biztosan különbözőképpen élik meg a kismamák ezt a minden irányból jövő fokozott figyelmet. Sőt, az aktuális hangulattól, érzelmi és fizikai állapottól függően ugyanaz a kérdés, mosoly vagy érintés máshogy esik. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy a pocakunk szinte előre köszön, amikor belépünk valahova vagy találkozunk valakivel. Emiatt a másik fél talán azt érezné modortalanságnak, ha nem mutatna érdeklődést.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.