Ha van nagytestvér a családban, valószínűleg terítékre kerül a kérdés, hogy mikor, hogyan avassuk be a babavárás hírébe. A válasz nyilván sok mindentől függ, pl. mennyi idős, hol tart a beszédfejlődésben, milyen a temperamentuma stb. Ha már beavattuk, akkor jönnek az újabb kérdések. Hogyan készítsük fel a várható változásokra? Hogyan és mennyit beszéljünk arról, hogy mit is jelent a várandósság, születés, gondoskodás egy újszülöttről… Hogyan történt ez nálunk? És hogyan várja a fiam a kistesót?
Amint már tapasztalhattad, kedves Olvasó, szeretek felkészülni és szeretem körültekintően kezelni az ilyen nagy kaliberű kérdéseket. De azt is tudhatod, hogy ugyan terveztük a második babánkat, mégis váratlanul ért a pozitív teszt. Ennek okán azt sem sikerült túlságosan előkészíteni, hogyan tudja meg Zozi, hogy úton van a kistesó.
Egy nehezebb délutáni altatás után, bent maradtam a kisfiammal a gyerekszobában, így általában nyugodtabban és hosszabban alszik. Kihasználva az időt és az okostelefon és internet lehetőségeit, szorgos olvasgatásba kezdtem a várandósság melletti szoptatás kapcsán. Ekkor bukkantam arra a sokkoló információra, hogy a szoptatás melletti fogantatáskor kilencszer nagyobb az ikerterhesség esélye, mint egyébként. Ezt mindenképp személyesen akartam megosztani a férjemmel, így ébredés után ez volt az első dolgom.
Zozi is fültanúja volt a beszélgetésnek, ahol hangosan kimondva még jobban letaglózott a lehetőség. A hisztérikus sírás határán, de nevetve mondogattam Ricsinek: Kilencszer! Érted? Kilencszer! Kilenc! Az nagyon sok! Zozinak ebből az maradt meg, hogy ha azt mondom, hogy Kilenc!, akkor nagyon nevetünk. így hetekig véletlenszerű helyzetekben lelkesen kiabálta, hogy Kilenc!, és várta, hogy élénken nevessünk rajta. Képzelheted, hogy tényleg nem tudtuk megállni kacagás nélkül.
A beszélgetés során említettük Zozinak, hogy kistestvére lesz, de nem magyaráztuk túl a dolgot. Szerettem volna előbb feldolgozni vagy legalább felfogni az érzéseimet és megvárni az első vizsgálatokat. A következő hetekben inkább csak hallotta, ahogy másokkal beszélgetek a kistesóról, de neki direktben ritkán emlegettem.
Augusztusban már gyakrabban mondtuk, hogy Anya pocakjában van a Tesó, ezt ügyesen meg is tanulta. Ezután jött egy időszak, amikor minden pocakban tesó volt, a mesekönyvben a medve pocakjában is. Mostanában szerintem csak viccből mutogat a saját vagy az apukája hasára, hogy ott is tesó van. Beszélgetni csak az én hasammal szokott.
Közben rengeteget fejlődött Zozi kommunikációja, így mi is próbáltuk jobban elmondani neki, hogy miről is szól ez az egész. Sokszor szóbahoztam az egyik szomszédunkat, ahol két év a korkülönbség a lánytestvérek között, a fiatalabb Zozi korabeli. Mondogattuk, hogy Tesó egy nagyon pici baba, és ha eléggé megnő a pocakban, majd kibújik. Emellett minden alkalmat megragadtam, hogyha kisbabát láttunk, főleg, ha újszülöttet, hogy tudatosítsam benne: lesz még egy baba a háznál. Amikor rákérdeztünk, hogy örül-e neki, vegyes válaszokat kaptunk. Volt, mikor szégyenlősen mosolygott, máskor viszont az volt a reakció, hogy nem kell másik baba. Ilyen előzmények után számos aranyos helyzetet produkált a kisfiam.
Szeptemberben egyre többször kérte Zozi, hogy nézegethesse a pocakomat, ez azóta is kitart. Ilyenkor cukin kuncog, kicsit megsimogatja, van mikor puszit is ad neki. Szeptember 19-én (azért tudom ennyire pontosan, mert aznap van a házassági évfordulónk Ricsivel), reggel váratlanul odabújt a hasamhoz és mondta, hogy Szeretem Tesót!
Ahogy egyre nagyobb lett a hasam, sűrűbben került szóba a Tesó-kérdés. Miután megtudtuk, hogy kislányt várunk, már nemcsak azt mondtuk, hogy Tesó érkezik, hanem hogy Hugi. Mivel a névkérdésben nehezen jutottunk dűlőre, gyakran beszélgettünk erről. Egyik alkalommal megkérdeztem Zozit:
- Majd Te is segítesz eldönteni, hogy hívják a Hugit?
- Tesó! Hugim!
A névkérdés kapcsán egyébként körülbelül öt név forgott a beszélgetések középpontjában. Egy alkalommal a pocaklakó említése nélkül felemlegettem az általam preferált nevet. Elkezdtem ecsetelni a jelentését, és más számomra fontos szempontokat, de továbbra is anélkül, hogy a picire utaltam volna. Zozi elkezdte hangosan kiabálni, hogy Hugi! Tesó! Ez is arra billentette a mérleget, hogy ezt a nevet válasszuk, de ez majd egy külön bejegyzés tárgya lesz.
Aztán egyre többször kezdett tényleg úgy beszélni a kis jövevényről, mint egy másik gyerekről. Azóta is mindennapos, hogy a pocakomat vizslatva ilyesmiket mond:
- Szerintem alszik a Hugi.
- Szerintem Tesó éhes.
- Szeretném Tesót kibújik, motorozunk együtt.
- Sütöttem Tesónak palacsintát.
Amikor november végén elmentünk babamozizni, kaptunk egy nyomtatott fényképet a huncutul mosolygó kisasszonyról. Zozi előszeretettel veszi le ezt a fotót a polcról, magával viszi és mondja:
- Megyek Tesóval játszani.
- Menjünk együtt aludni Hugival.
A sok-sok pozitív példa bizakodással tölt el a jövőre nézve. Reméljük, kitart a lelkesedése február után is, és tényleg ennyire szeretni fogja a kistestvérét.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.