Sok megosztó téma van a várandósság és a baba gondozása kapcsán, az egyik ilyen a szoptatás. Nem szeretném részletezni a kérdések széles skáláját, amiket így is úgy is megkap az ember lánya, először szülés után, később pedig amikor tudják, hogy már nem szoptatsz, vagy még mindig szoptatsz. Akkor lesz csak igazán cifra a kérdéskörben kapott reakciók sora, ha terhesen szoptatsz.
2018. szeptember (16. hét)
Zozi másfél éves elmúlt, amikor végre sikeres lett a második babaprojektünk. Vagy legalábbis eljutottunk a fogantatásig. Valószínűleg erős összefüggés volt a szoptatások gyakorisága és a menstruációm folyamatos kimaradása között. Azóta számos személyes történetet olvastam. Tudom, hogy mindenkinél másképp működnek ezek a folyamatok, de hiszem, hogy ennek oka van. Eddig is azzal nyugtattam magam, hogy akkor fog megfoganni a második babánk, ha a testem is úgy érzi, hogy képes vagyok végigcsinálni. Most is úgy gondolom, hogy ez történt.
A szoptatásról akarva-akaratlan van véleménye szinte minden nőnek, még akkor is, ha sosem csinálta. Tudom, mert mielőtt anya lettem, én is meglepődtem a hosszantartó vagy az igény szerinti szoptatás ötletén. És anélkül, hogy bármit tudtam volna az anyatej-termelődés folyamatáról, rácsodálkoztam történetekre, amikor nem elég, túl sok vagy elapad a tej. Persze ebben is sokfélék vagyunk. De a megfelelő információk és segítség birtokában számos eszköz van a kezünkben, ha a kizárólagos anyatejes táplálást részesítjük előnyben.
Jómagam már a terhesség utolsó hónapjaiban sokat olvastam a szoptatásról és a szoptatással kapcsolatos gyakori kérdésekről és problémákról. Annyit tudtam, hogy szeretnék a nemzetközi ajánlások alapján hat hónapos korig kizárólagosan szoptatni, utána pedig a kisfiam ütemében hozzátáplálni.
Miután Zozi megszületett, folyamatosan változtak az elképzeléseim a téma kapcsán. Az első hónapok küzdelmesek voltak. Sokszor sírva szoptattam, folyton sebes volt a mellem, nagyon igénybe vett a sok éjszakázás is. De akárhogy próbáltam más eszközt találni a kisfiam megnyugtatására, csak a cici vált be igazán. Eleinte próbáltam a kórházban és a védőnő által tanácsolt időkorlátokat tartani, de nekünk úgy nem működött az életünk. Talán nem is akartam igazán, hogy működjön, mert éreztem, hogy az én babámnak egyszerűen nem ez a ritmusa. Amikor Zozi három-négy hónapos kora körül teljesen átálltunk az igény szerinti szoptatásra, letiltottam a cumit és cumisüveget is (mindkettőt ritkán használtuk, így nem volt nehéz dolgom), sokat javult a helyzet. De a szoptatás meghittségét, boldogságát továbbra sem találtam.
Először azt mondtam, hogy egyéves korig tervezem szoptatni. Számoltam vissza a heteket, és arra gondoltam, hogy milyen bizarr, amikor egy járó, beszélő gyerek szopizik. A szoptatást abszolút a csecsemőkorhoz és a táplálkozáshoz kötöttem. Aztán egyre természetesebbé vált, hogy a kisfiamnak az anyatej tényleg sokkal több, mint táplálék. Megnyugvás, szeretet, fájdalomcsillapítás, biztonság. Ezzel az is eldőlt, hogy ha bírom, akkor addig kap cicit, ameddig szeretne. Az is erősített ebben, hogy a nemzetközi ajánlás szerint az a legjobb a piciknek, ha legalább kétéves korukig aktív része az anyatej az étrendjüknek.
Az első terhességemnél az érzékeny mell az első tünetek között volt, emiatt rettegtem, hogy most is így lesz. Szerencsére már benne járunk a második trimeszterben, de egyelőre elkerül ez a panasz. Az utóbbi hónapokban sokat változott Zozi szopi igénye. A várandósság első heteiben inkább aktívabb volt. Amúgy is matrica üzemmódba kapcsolt és ezt gyakoribb szopival is erősítette. Aztán fokozatosan csökkent ez az igénye. Ma már csak alváshoz, illetve ébredéshez kéri, és akkor sem szokott 5-15 percnél több kelleni belőle. Cserébe többet bújik, ölel, simogat. Ennek nagyon örülök, ezek az őszinte szeretetkifejezések nagyon fel tudnak tölteni. A szoptatás nekem sose adta meg ezt a pluszt. Persze volt, amikor meghatódtam, hogy milyen aranyosan elaludt közben, vagy milyen hálás szemekkel tekint rám… Kíváncsi vagyok, hogyan reagál, ha esetleg a félidőhöz közeledve drasztikusan csökken a tej mennyisége vagy akár el is apad.
Folyamatosan figyelem Zozit, biztosítom az igény szerintiséget, amíg ez nem túl nagy teher számomra. Valamint bízom abban, hogy a testem tényleg tudja, hogy eközben a picinek mire van szüksége és mindent biztosít neki. Vagyis bízom a természet csodájában. A tandem szoptatás gondolata távol áll tőlem. De, mint ahogy az elmúlt közel 2 évben változott az attitűdöm a teljes téma kapcsán, továbbra is nyitott vagyok arra, hogy a gyermekeim szükségleteit szem előtt tartva keressem meg a legjobb megoldást.
Folytatása következik...
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.