A második trimeszter

Azt szokták mondani, hogy a második harmad a legfelhőtlenebb időszaka a babavárásnak. Általában túl van az ember a rosszulléteken, a kritikusnak mondott első szakaszon, az első genetikai vizsgálaton. A nők többsége energikus, a pocak még nem akkora, hogy nagyon megnehezítse a mindennapi feladatokat, de általában már látszik, hogy lakik bent valaki. Hogyan éltem meg ezt a harmadot 2016-ban és most?

Az első trimeszter kapcsán meséltem, hogy nagyon gyorsan pörögnek a napok, hetek. Ez az érzés nem változott, csak kapkodom a fejem, hogy már majdnem a finisben vagyunk, pedig olyan, mintha nemrég teszteltem volna. De közben annyi minden történt, hogy távolinak is tűnik az eleje. Ismeritek ezt a paradox érzést?

A kedvenc történésem a második trimeszterben mindkét babám esetében az volt, amikor már egyértelműen be tudtam azonosítani a mozgásukat. Ezúttal hetekkel előbb éreztem, hogy mintha be-bejelentkezne a kicsi. De most is a 19. hét környékén vált nyilvánvalóvá, hogy mikor érzem tényleg őt. Nem mondom, hogy enélkül elfelejteném, hogy növekszik bent valaki, de mindenképp segít kapcsolódni hozzá.

Fizikailag szerencsére mindkét várandósságnál alapvetően jól éreztem magam, jól vettem az akadályokat. Sőt, sokszor elhangzott a számból, hogy nem érzem magam terhesnek.

Érdekes, hogy mindkétszer ez a középső szakasz volt az, amit pár hétig gyakori fejfájás zavart meg. Mindig találtam rá okot: front van, nem ittam eleget, nem aludtam jól… Visszagondolva kb. ugyanarra az időszakra esett a fejfájósság, így lehet, hogy valahogy a terhességgel függött össze. De mindkétszer úgy adódott, hogy amikor jelentkezett, akkor épp találkoztam a dokival, így megbeszéltük, mit szabad rá alkalmazni. És mire aggódtam volna, hogy milyen gyakran jelentkezik a tünet, el is múlt.

A gyakori terhességi tünetek közül a kívánósság, vizesedés, visszeresség egyelőre mindkét babavárásnál elkerültek. A gyomorsav okozta kellemetlenségekkel viszont egyre többet küzdök. Kismamás csoportokban sok jó tippet találtam a probléma kezelésére, amivel sikerül kordában tartani. Zozinál csak az utolsó harmadban ismerkedtem meg ezzel a tünettel, most hamarabb jött elő. A lelassult emésztés mindkétszer hamar jelentkezett, a második trimesztert végig is kísérte. Tudatosabb táplálkozással, mozgással igyekszem ezt is kezelni. Bár amikor mérlegre tettem az elméleti lehetőségeimet, és hogy azokat a gyakorlatban mennyire alkalmazom, nem vizsgáztam fényesen.

A második babavárásnál a fizikai fittséget megzavarta egy derékprobléma, ami egy hétre teljesen ledöntött a lábamról. Ez akkor nagyon megijesztett, és sok félelmet ébresztett bennem. Pl. hogyan tudom ellátni Zozit? Hogyan oldjuk meg, ha ágynyugalomra ítélnek? Kényszeríthet-e egy ilyen fájdalom császáros szülésre? Azóta igyekszem még jobban figyelni magamra, és szakember segítségével karbantartani az igencsak nagy megterhelésnek kitett testemet.

A második trimeszteri vizsgálatok szerencsére nem okoztak nagy izgalmakat. Mindkét babánk megfelelő ütemben fejlődik, nincs jele egészségügyi problémának. Nagyon hálásak vagyunk ezért! És mindkét esetben itt a középső időszakban tudtuk meg, a születendő gyermekünk nemét. Zozinál ezzel együtt a nevet is sikerült kiválasztani, a kislányunknál csak a listát szűkítettük, de még nem született meg a végső döntés.

A trimeszter végén a babamozit is beiktattuk mindkét terhességnél, erről épp nemrég írtam élménybeszámolót.

Zozinál már a második trimeszterben tudtam foglalkozni a családból kapott babaholmik rendszerezésével. Most az előkészületek nagy része hátra van. Szeretném, ha nem maradna az utolsó hetekre minden teendő, de egyelőre, ha valamit sikerül is lehúzni a képzeletbeli listámról, három új tennivaló jut eszembe. Szóval nem látom a fényt az alagút végén. Szerencsére tudom, hogy neki leginkább ránk lesz szüksége, nem fog számítani a kislányunknak, hogy hány váltás ruhát tudok bekészíteni a szekrénybe. Még.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2_trimeszter.jpgDesigned by brgfx / Freepik

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr5214627140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

ajándék (1) alapítvány (1) alkalmazás (1) álmatlanság (8) álom (2) altatás (3) alvás (9) alvóhely (2) anyamatrica (10) anyaság (1) app (1) applikáció (1) aranyóra (2) baba-mama (1) babamozi (2) babaprojekt (5) babaszoba (1) babavárás (40) barátok (2) betegség (2) bizalom (1) boldogság (8) család (10) diagnózis (1) egészség (3) egyedül (1) együtt (3) életveszély (1) első baba (2) elválasztás (1) emlék (1) empátia (1) énidő (1) eredmény (1) érintés (2) érzékeny mell (3) érzések (3) fájdalom (2) fáradtság (7) farfekvés (1) félelem (13) fikció (1) fogadalom (2) folyamat (2) fotózás (1) gyerekorvos (1) gyerekszáj (3) gyerekszoba (1) gyógyszer (1) gyomorégés (2) haránt (1) hétről hétre (1) hintafotel (1) hiszti (1) Hiszti (1) hit (1) idill (1) ikertestvér (6) ingerültség (6) internet (1) intimitás (1) intim szféra (1) járvány (1) jelek (1) jótékonyság (1) kanapé (1) karácsony (1) kényeztetés (1) kérdések (2) keresés (3) kezdetek (3) kiságy (1) kisgyermekkel (19) költözés (4) konfliktus (1) kórház (3) koronavírus (2) különbség (3) lelet (1) magzatvíz (1) maradjotthon (1) második baba (2) méléység (1) mese (1) munkahely (4) nagyszülők (1) nemvagyegyedül (3) név (4) novella (2) nyaralás (3) örömhír (5) pakolás (1) pánik (1) párhuzam (10) pelenka (1) pelenkázó (1) pénz (2) pihenés (3) pillanat (2) pocak (1) pocakfotó (1) pocakfotózás (1) pocakméret (2) rituálé (1) romantika (1) séta (2) siker (1) simogatás (2) sötét (1) sötétség (1) sport (4) súly (1) szabadság (1) szeretet (6) szokás (1) szombat (2) szoptatás (10) szülőszoba (2) tanács (2) tanulás (1) teendők (1) terhesség (1) terhességi teszt (1) terhesség jelei (2) természet (2) tervezés (8) teszt (1) titok (2) (1) tragédia (1) türelem (6) ultrahang (5) ünnep (2) utazás (3) üzenet (1) változás (4) várandósság (1) víz (1) vizsgálat (7) wellness (1) Zente (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása