A Várandósan szoptatok című bejegyzésem kiegészítéseként szeretném elmesélni, hogy a külső szemlélők hogyan reagálnak a címben jelzett tényre.

A környezetünkben néhányan kíváncsian esetleg egy kevés rosszallással kérdezgetik, hogy:

• meddig tervezem még szoptatni Zozit, hiszen már olyan nagy fiú,
• tényleg szüksége van még Zozinak a szopizásra,
• nem félek-e, hogy nem jut elég tápanyag a picinek,
• nincs-e túl nagy kockázata a terhesség melletti szoptatásnak,
• nem félek-e a vetéléstől, stb...

Igyekszem mindig türelmesen válaszolni, és mindenkit megnyugtatni, hogy tudom, mit csinálunk. A fenti kérdések ellenére a legtöbben alapvetően támogatóak vagy közömbösek a témában. Persze nem ez határozza meg az én hozzáállásomat, de könnyebb, hogy nem kell harcolnom. Természetesen alaposan utánanéztem a kérdéskörnek, és teljesen biztos vagyok abban, hogy nem veszélyeztetem a csöppségünket. Ha bármilyen indikáció lenne arra, hogy nem működik a jelenlegi felállás, akkor úgyis alkalmazkodni fogunk az aktuális helyzethez.

A laikus kérdéseknél azonban sokkal érdekesebb volt az egészségügyi dolgozók reakciója. Az első nőgyógyász, akivel beszéltem, kioktatott, hogy veszélyeztetem a pici életét. Sürgősen válasszam el a nagyot, ha nem szeretnék bajt. Korábbról tudom, hogy egyébként sem támogatja az egyéves koron túli szoptatást, nem számítottam tőle másra. Mondtam is neki, hogy éppen emiatt nem fogok hozzá járni, más orvos fogja végezni a terhesgondozást. Ő fel volt háborodva, hogy ez nem vélemény kérdése, hanem objektív tényeken alapuló orvosi javaslat. Megköszöntem a szakmai álláspontját, és úgy váltunk el, hogy majd a saját orvosommal kitárgyalom a témakört.

A második doki látszólag direkt elsiklott a téma fölött, szerintem nem akart belemenni, mert tudta, hogy csak azért vagyok ott, hogy megállapítsa a pici korát.

Az első genetikai ultrahangot végző szonográfus és a védőnő is furcsállották a helyzetet, mindketten kedvesen, de határozottan kifejtették, hogy a szoptatás és a terhesség nem fér meg egymással. Mosolyogtam, megköszöntem a tanácsokat, és megmondtam, hogy a fiam tempójában haladunk a témában.

A választott orvosom reakciója pedig így hangzott, miután igenlően válaszoltam az „Ezek szerint még szoptat?” kérdésre: „Szuper!” Amikor meghallottam ezt az egy szót, éreztem, hogy jó kezekben vagyunk. Említettem neki, hogy megnyugtató ez a hozzáállás, mert ennek az ellenkezőjével találkozom folyamatosan. Értetlenül állt a példák előtt, amiket felhoztam. Abszolút megerősített abban, hogy nem kockáztatom a második kisbabánk megfelelő fejlődését. Orvosilag nincs alapja, hogy szorgalmazzam az elválasztást.

Korábban nem voltam benne biztos, hogy mennyire fog támogatni a döntésemben. Azt tudtam, hogy alapvetően nem ellenzi a hosszantartó szoptatást. Sőt, még februárban kérdeztem, hogy a fogantatás elősegítéséhez kellene-e korlátoznom a kisfiamat. Akkor ő is elmondta, hogy nyilván hatással van a hormonháztartásom működésére a szoptatás. De csak azért, mert szeretnénk kistesót, ne válasszam el a kisfiamat. Szoptatás mellett is van esélyünk a sikeres babaprojektre. És milyen igaza lett.

Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja a megfelelő támogató személyeket a babavárás során. Persze vannak fix pontok, de ahol van választásunk és lehetőségünk, ott érdemes tényleg olyan embert keresni, akiben megbízunk. Akivel őszintén tudunk beszélni a körülményekről, a felvetődő kérdésekről, kételyekről. Ha valaki szoptat, akkor olyan nőgyógyászt érdemes választani, aki ebben támogató. Nekem szerencsére sikerült.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Kép forrása: pngtree