Kismamaként alighanem mindenki kap tanácsot a pihenéssel, alvással kapcsolatban. Milyen jó is lenne, ha fel lehetne tölteni az alvástartályt, és félre lehetne tenni ínségesebb időkre a kipihentség érzését, annak minden járulékos pozitívumával!
Korábban írtam róla, hogy mindkét terhességem alatt a korai jelek egyike volt az álmatlanság. Sőt, a második babámnál egy álmatlan éjszaka adta az ötletet a tesztelésre. Szóval még ha tölthető is lenne a pihenéstartály, az én esetemben a várandósság önmagában is elég lett volna a tartalékok felhasználásához.
Szerencsére nem koránkelős munkahelyen dolgoztam, ez segített, hogy használható formában legyek napközben. Jellemzően hajnalban több órát forgolódtam mindenfélén agyalva, majd pirkadatkor visszaaludtam. Nem szoktam reggelente hosszan készülődni, terhesen a lehető legrövidebbre fogtam az otthoni teendőimet, hogy minél később kelhessek, de épp időben beérjek dolgozni. Mázli, hogy egyetlen kivételtől eltekintve a reggeli rosszullét elkerült, a napok többségét megúsztam némi émelygéssel.
Az inszomnia mellett a gyakori éjszakai pisilés, a „sehogyse kényelmes feküdni”, a „még ülve is zavar a gyomorsav” mind tovább bonyolították a helyzetet.
A második terhességem ilyen szempontból kiszámíthatatlan volt. A rosszul alvó fiam éjszakai akciói további okokat adtak az ébredésre. Az pedig Zozi belső vekkerétől függött, hogy meddig lustálkodhatok reggel. Szerencsére nem egy pacsirta típus, cserébe általában jó későn sikerült letenni este, szóval én is későn feküdtem le.
Emlékszem, az első babavárásom idején voltunk egy barátnőmnél babalátogatóban. Az ő nyugis leányzója példáján azon aggódtam, hogy mit kezdek majd magammal nap közben, hosszú órákon keresztül, amíg a gyermekem édesdeden alszik az ágyikójában. Én naiv! Majdnem annyira felesleges volt ezen ötletelni, mint előre eldönteni, hogy „az én gyerekem biztos nem fog...” Szerintem minden kedves Olvasónak van pár ide illő gondolata.
A címben írt tanácsnál egy picivel használhatóbb a másik toplistás: „Amikor a baba alszik, pihenj Te is!” A fiam születése utáni hetekben szinte minden nap aludtam legalább egy órát vele napközben. A lányommal a pocakomban is volt elvétve pár délutáni szundim. Mindkét időszakban életmentőnek éreztem ezeket.
Vivien születése után nem adatott meg ez a luxus. Nagyon kevés olyan nap volt, amikor egyszerre aludtak. Ha mégis, akkor a hadművelet végére nem voltam alvásképes idegállapotban. Arról nem is beszélve, hogy az éjszaka immár két sokszor ébredő szeretetcsomag szórakoztatott, jellemzően felváltva. Mai napig vannak extrém éjjelek. Mondom ezt úgy, hogy ami nekem átlagos, másnak már durvának számít. Persze nem várom ölbe tett kézzel, hogy egyszer csak mindannyian nyugodtan átaludhatjuk az éjszakát. A sok fellelhető információ, praktika és trükk, amivel próbáltam javítani a helyzeten, egy másik bejegyzés témája lesz.
Ami pedig a címet illeti: mindenki döntse el maga, hogy mikor és mennyit pihen, ha megteheti.
Saját tapasztalatom az, hogy a gyermekem csak addig feszíti a húrt, amíg bírom. Mielőtt végkimerülésben összeesnék, megkegyelmez egy-egy nyugodtabb éjszakával vagy késői ébredéssel. Persze ketten keményebb diók, de az esti altatást szerencsére együtt intézzük a férjemmel Vivien születése óta. Sőt, újabban egyre több reggelen a fiúk korán kelnek, mi pedig Vivivel lustálkodunk még fél-egy órát. Nem olyan, mint délután szundítani, de határozottan jót tesz a lelkemnek. A nyarat még kiélvezem, ősztől viszont kezdődik a kötelezettségek időszaka, Zozi óvodába megy.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.