Egy egész napja egyedül vagyok itthon. Nagyon furcsa és rendkívül üdítő állapot. Nem emlékszem, mikor volt ilyen, amióta gyerekünk van, azóta biztos nem. Szóval a szó szoros értelmében még soha, hiszen már Zozi születése után költöztünk ide.

2021. november

Pár hete egy reggeltől estig tartó szabadnapot kaptam itthon, az is elképesztően jó volt. Akkor este volt kötött programom, előtte sokat pakoltam, kicsit pihentem, és szakmai feladatokkal is foglalkoztam. Most szombat reggeltől késő délutánig előadásom volt az egyetemi képzésen, szóval valójában egy tömény 10 órás tanulás után este 7-től volt szabadságom. Mivel tegnap extrém rosszul aludtam, jó fáradt is voltam. És hogy mivel töltöttem a spontán én-időt?

Nyugisan vacsoráztam, pakolásztam, megnéztem egy filmet, olvastam és relatív időben lefeküdtem aludni. Lehet, hogy nem egy tipikus első szabad este-éjszaka, de feltöltött. Remélem, kitart legalább pár napig az élmény.

Eddig is tudtam, de ez a tapasztalat megerősített, hogy nem csak a gyerekeken múlik, hogy nem alszom át az éjszakákat. Nyilván így nyugodtabb volt, hogy csak saját ritmusban ébredtem, és könnyen vissza is aludtam. És végre egy kis esti parázáson kívül nem arról szólt, hogy füleljek, mikor tör be valaki.

Szerintem ezt még nem meséltem, de életemben nem volt saját szobán. Illetve egy albérletben kvázi volt, de a konyhás nappali, szóval azért kicsit közösnek éreztem a barátnőmmel, akivel együtt laktunk. És szinte alig volt olyan nap az életemben, amikor adott lakásban egyedül aludtam. Ha Ricsinek kiküldetése volt és egyedül lettem volna, akkor szerveztem ott alvós bulit, és maximum egy-egy éjszakát töltöttem teljesen egyedül. Olyankor is jellemzően féltem, furákat álmodtam, minden nesznek valami őrült okot tulajdonítottam. A fura álmokat ne úgy képzeljétek el, hogy valami szürreális katyvasz, amiről tudja az ember, hogy csak álmodik. Többször előfordult velem, több helyszínen, hogy amikor egyszer-egyszer egyedül aludtam, akkor olyat álmodtam, hogy az adott szobában, ténylegesen az ágyban fekve valaki megtámad, fölém hajol vagy fegyvert fog rám. És akkor rémülten felébredek, és abban a szobában vagyok, abban az ágyban fekszem, pánikszerűen lámpát kapcsolok, hogy lássam, hogy nincs ott az álmodott alak… Szerencsére mára nem volt ilyen látogatóm, még csak nem is emlékszem, hogy ma álmodtam-e.

Szóval reggel időben felébredtem, fél órát lustálkodtam, ami közben nem nyomkodtam telefont, nem foglalkoztam a külvilággal, csak befelé figyeltem, hogy átéljem a nyugalmat és szabadságot, ami éppen az enyém. Készítettem magamnak egy meleg teát, hátha segít kicsit a náthámon, és leültem, hogy megírjam Nektek, hogy milyen különleges napom van. Ezután fogok még kicsit foglalkozni a Közös nevező csoportba készülő szakmai anyagokkal, és folytatom az este elkezdett pakolást.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de ha a gyerekek itthon vannak, még az aktuálisan keletkező kupit sem tudom uralni, nem hogy nekiálljak komolyabb rendrakásnak. És akárhogy igyekszem, mindig vannak holmik, amiknek egyszerűen nincs helyük. Na most ezeket a dolgokat összegyűjtögettem és próbálom eldönteni, hogy szükség van-e rájuk és kell nekik helyet találni, vagy épp teljesen feleslegesek, és akkor keresek nekik gazdát vagy éppen mennek a kukába. Szóval selejtezős délelőttöm lesz. Egy nagy ruháskosárnyi cucc vár a sorsára… Jó érzés lesz, ha eljutok addig, hogy kiürüljön a kosár.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Kép: Zohre Nemati on Unsplash