Még problémamentes várandósságnál is tud stresszelni az ember a közelgő vizsgálatok miatt. Amikor pedig egy határérték okán rendszeres kontrollt írnak elő, lehet hétről hétre izgulni az aktuális eredmény miatt.
2016. október (38. hét)
Korábban meséltem arról, hogy szóba került a császármetszés lehetősége, valamint arról, hogy alsó határon mozgott a magzatvíz szintje. A „veszélyeztetett terhesség” diagnózis okozta pánikról is szót ejtettem. Ilyen előzményeket követően a nyolcadik hónap elejétől heti vendég lettem a kórházi ultrahangon.
Szeptemberben még szükség volt a főnököm rugalmasságára, hogy könnyedén összeegyeztethessem a vizsgálatokat a munkaidőmmel. Októberben pesig az éves szabadságaimat felhasználva a rendszeres kimozdulásra adtak okot ezek az alkalmak.
Minden keddet a kórházban kezdtem. Az időpont-egyeztetős telefonálással nem sikerült célt érnem, így ezeken a reggeleken stabilan legalább egyórás várakozással számolva baktattam a kórház felé. Olvasnivaló és okostelefon mindig volt nálam, de jól eltelt az idő szemlélődéssel vagy más várakozókkal való beszélgetéssel is. Minden új történet erősítette bennem, hogy a terhességek egyediek és az egyéni hozzáállás illetve megélés csak tovább árnyalja a képet. Ami az egyik kismamának természetes vagy mindennapi, a másiknak elképzelhetetlen. Legyen szó akár a vizsgálatokról, a kórházi-egészségügyi útvesztőkről vagy a szülés várható módjáról.
Hétről hétre rutinosabb lettem, így egyre nyugodtabban vártam a bejutást a vizsgáló orvoshoz, és egyre ügyesebben sikerült kicsikarnom pár szót az eredményről. Mondjuk az első alkalom utáni pánikot elkerülendőn időzítettük keddre a kontrollt, mert ilyenkor elérhető volt a kórházban a választott orvosom egy gyors egyeztetésre. A gyors valóban magára az egyeztetésre értendő, alkalmanként talán egy percet beszéltünk. Ez mégis egész délelőttös program volt, mert vagy szülőszobán vagy a műtőben volt, mikor kerestem. Tehát érthető módon várnom kellett, ahogy a többi hozzá tartozó kismamának is. Egy-két-három órát. Aztán a folyosón, szinte menet közben ránézett a leletemre és mondta, hogy egy hét múlva ugyanígy találkozunk.
Először még zavart ez a futószalagos megoldás. A várakozások során azonban alkalmam volt megfigyelni az osztály működését, és arra jutottam, hogy ennek nagyon pozitív üzenete van. Ha fikarcnyi jel mutatna arra, hogy aggódnom kellene, akkor hosszabbak lennének ezek az egyeztetések vagy sűrűbb kontrollt kérne a doki. Arra is volt példa, hogy már ismerte az eredményemet, mielőtt a kezébe nyomtam volna, szóval tájékozódott, mert észben tartott minket.
Már másfél hónapja kísérjük figyelemmel a magzatvíz szintjét. Az első hetekben még határértéken volt, mostanra viszont teljesen átlagos a mennyiség.
A „diagnózis” így változott az elmúlt hetekben:
- Tényleg kevés a magzatvíz.
- Nem sok, de még határértéken belül van a magzatvíz szintje.
- Miért jött? [...] Teljesen átlagos a magzatvíz.
- Ez a gyerek locsog a vízben!
- Ennek a babának nem kevés vize van, hanem nagy farka!
Még van 11 nap a kiírt időpontig, de most azt mondta a dokim, hogy nem kell több ultrahang. Izgatottan várom, hogy Zozi mikor indul el. Az orvos jövő hét második felében szeretne vizsgálni. Jeleztem, hogy én már mondogatom Zozinak, hogy ha készen áll jöhet. Szóval ne lepődjön meg, ha hamarabb találkozunk.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Photo by Steve Johnson on Unsplash
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.