Digitális világunkban mindennapivá vált a pillanatok megörökítése. Nem számít, hogy különleges alkalom, vagy egy teljesen átlagos hétköznap, bármiről készíthetünk fényképet vagy videót. Ha pedig igazán maradandó emléket szeretnénk, felkérhetünk egy szakembert.

2016. szeptember (36. hét) és 2019. január (34. hét)

Manapság teljesen természetes, hogy egy esküvő kapcsán készülnek jegyes fotók, fényképezik a szertartást és lagzit, sőt még kreatív fotózást is tartanak. És az sem ritka, hogy várandósan, majd az újszülöttel vagy kisebb-nagyobb korú babánkkal fényképezkedünk profi fotós előtt.

Őszintén szólva, amíg nem a saját esküvőmről vagy a saját babavárásomról volt szó, nem teljesen értettem, hogy miért kell ekkora felhajtás. Aztán alighogy elkezdtük szervezni az esküvőt, a sógornőm felajánlotta, hogy a fotózást kapjuk tőlük és a testvéreimtől nászajándékba. Ezt ugyan praktikus okokból nem fogadtuk el (szolgáltató-megbízó viszony fenntartása), végül mégis azt a fotóst választottuk, akit ajándékba kaptunk volna. És milyen jól tettük! Igazán értékes emlékekkel gazdagított minket.

Alapvetően az események megélése, átélése adja meg az igazi érzelmeket, de a fényképek tökéletes eszközök ezek felidézésére. Hiába próbáltam az esküvő napján minden pillanatban jelen lenni, elég sűrű nap volt, nem volt alkalmam mindent elraktározni. Több esetben a fényképeket nézve sikerült feleleveníteni egy-egy érzést, meghitt vagy éppen mulatságos momentumot.

A pocakfotózásra készülve számos galériát néztem át, böngésztem az ajánlatokat. A díszletes, stúdiós megoldásoktól az otthon fotózáson át, a szabadtéri felvételekig. Gondolkoztam azon is, hogy csak magunk készítsünk pár fotót, hiszen a családban is van komolyabb készülék, a környékünkön is vannak potenciális helyszínek. Hosszas mérlegelés után amellett tettem le a voksomat, hogy hivatásos fényképész örökítse meg a gömbölyödő pocakomat. Reméltem, hogy majd viszontlátom a képeken azt a sugárzó boldogságot, amit jó pillanataimban átélek.

Az esküvős előzmények után nem volt kérdés, hogy megkeresem Gyurit, aki a nagy napunkon fotózott, hogy vállal-e pocakfotózást. Szerencsére pozitív választ kaptam. Aztán annyira tetszettek az első terhességem idején készített fotók, hogy a lányomat várva is őt választottuk, ezúttal családi fotózással egybekötött kismama fotózásra.

Mindkétszer úgy egyeztettünk időpontot, hogy már méretes legyen a pocak, de lehetőleg ne okozzanak nehézséget az ilyen-olyan beállítások. A 34-36. hét nekem tökéletes volt. Van, aki szereti korábban készíteni, amikor csinosabb méretű a pocak; van, aki kivár, és csak az utolsó 1-2 hétben vagy utolsó napokban iktatja be a fényképezkedést.

Az első babámmal kinti fotózást kaptunk, egy gyönyörű, meleg, napsütéses őszi nap alkonyatában. A másodikkal egy hideg, januári délelőttön, a saját otthonunk melegében lettünk megörökítve. Az időjárás itt is kegyes volt, a beszűrődő nap csodás fényeket adott, a fényképezőn kívül nem is kellett más eszköz.

Mindkétszer saját ruhában voltam és nem készültünk kellékekkel sem. Arra vágytam, hogy rólunk szóljanak a fotók, minket mutassanak, természetesen, hitelesen, egyszerűen, de nagyszerűen. Ehhez nagy segítség volt, hogy a fotóssal már az első találkozáskor olyan közvetlen és barátságos hangot sikerült megütni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Azóta négy év telt el, és az újabb találkozások tovább erősítettek ezt a hangulatot. Az csak hab a tortán, hogy Gyuri nagyon jól időzített poénokkal tudja teljesen fesztelenné tenni a légkört.

Kevés elképzelésem volt, hogy milyen helyzetekben fotózzon, mennyire legyek én a középpontban, vagy inkább rólunk szóljon, hisz együtt várjuk a gyermekeink születését. Szerencsére Gyuri profi fotóshoz méltón látta meg a lehetőségeket és állította össze a kompozíciókat vagy kapott el spontán egy-egy pillanatot. Némelyik beállításnál csodálkoztam, hogy kicsit kényelmetlen a kéztartás, vagy nem volt természetes érzés az adott beállás, de az eredmény magáért beszél.

Egy dolgot bánok: már bőven blogoltam, hosszú témalistával a fejemben a megírandó bejegyzésekről, mégsem kértem a bloghoz fotókat. Pl. amikor a fiamnak mesét olvasok vagy együtt játszunk, babaruhákat rendezek, vagy laptoppal az ölemben írok. A történeteimhez különböző képgyűjteményekből szoktam válogatni, ezúttal azonban a mi fotóinkat osztom meg.

Gruber-Pataki Viktória

A képeket készítette: Juraj Zsok Photography

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!