Előfordult Veled, hogy pénteken, munkából hazafelé menet semmi másra nem vágytál, mint elheveredni a kanapén? És hogy ez valamiért meghiúsult?

2016. augusztus (28. hét)

Ez a történet nem kapcsolódik szervesen a várandóssághoz, egy egyszerű anekdota egy délutánról, ami másképp alakult, mint terveztem.

Nyári szabadságos időszak van, a július végi hajtás már a hátunk mögött, az augusztusi hónap kezdésen is túl vagyunk. Ez egy olyan hét, ami kellemesen eltelt munkával. Nem unatkoztam, de nem is kellett megfeszülnöm.

Péntek délután van, időben el tudok indulni az irodából. Nagyon jó idő van, napsütéses nyári délután, de szerencsére nincs kánikula. Ezt kihasználva gyalogosan indulok haza, úgysem árt 30-40 perc séta. A Petőfi híd kivételével nem kell túl nagy forgalmú utakon mennem. Remek alkalomnak tűnik, hogy felhívjam egy kedves barátnőmet és beszélgessünk egy nagyot, mert már régóta nem hallottunk egymásról.

A férjem ma otthonról dolgozik, így a sétán kívül nem is szeretném húzni az időt. Örülök, ha hazaérek és egy kicsit együtt lehetünk nyugiban. Itt vagyok egyre nagyobb pocakkal, az éjszakai alvásokkal a terhesség eleje óta küzdök, mégis sokszor én hallgatom Ricsitől, hogy milyen fáradt. Remélem, hogy az otthoni munkanap zavartalanul telik neki, és nem merül ki annyira.

Ahogy hazaérek, nyitnám az ajtót, de zárva van. Előhalászom a kulcsot a táskám mélyéről. Ez alapból is nagy kihívás szokott lenni, de telefonnal a kezemben elszerencsétlenkedek vele egy ideig. És itt jön a meglepetés. Nem tudom kinyitni az ajtót, mert Ricsi a zárban hagyta a kulcsot.

Kopogok, először halkan. Aztán kicsit hangosabban, de semmi. A barátnőm a telefonban szóval tart, így egyelőre nem zavar túlzottan a tény, hogy nem tudok ténylegesen hazaérni. Sorra veszem a lehetőségeket, hogy miért nem hallja Ricsi a kopogásomat. Arra jutok, hogy valószínűleg lepihent, hiszen, ha reggel géphez ült, amikor elmentem dolgozni, akkor bőven vége a munkaidejének. Ha lepihent, nem szívesen csengetek, mert a kaputelefonunk és a csengőnk is olyan hangon szól, hogy a sírból is felkeltené az embert. Ki szeretne egy sziesztázásból ilyesmire ébredni?

Még jó, hogy ilyen hosszasan tudunk beszélgetni Eszterkével, különben biztos jobban idegesítene a dolog. Közben arra gondolok, hogy legalább kicsit feltöltődik Ricsi, és így nem fogok azon idegeskedni, hogy nekem kéne fáradtnak lennem, és mégis ő az. Ennél nagyobb gondom ne legyen, de tényleg bosszantó tud lenni. Biztos a hormonok miatt ilyen érzékeny téma ez nekem.

Időről időre újra bekopogok, és több mint egy óra várakozás után egyszer csak szerencsével járok. Ricsi nem győz szabadkozni és bocsánatot kérni. Persze azt mondja, hogy nyugodtam csengethettem volna, de látom, hogy milyen hálás, hogy pihenhetett egy jót. A hétvégén meg majd jól kihasználom ezt a kis malőrt és hagyom, hogy kiengesztelésképpen a szokásosnál is jobban körbe ugráljon.

Gruber-Pataki Viktória

Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Photo by Isabela Kronemberger on Unsplash