Ahány család, ahány gyermek, annyiféle története lehet a gyermekvállalásnak. Van, amikor hosszas tervezgetés, akár több évnyi próbálkozás, orvosi vizsgálatok és beavatkozások sora vezet ahhoz, hogy valaki megtudja, gyermeke lesz. Van, amikor a hír teljesen váratlan, esetleg elsőre nem is örömhír. Talán az az eset mondható optimálisnak, amikor egy pár eldönti, hogy gyermeket szeretne, készül rá, belátható időn belül megtapasztalja a pozitív teszt élményét, és problémamentes terhesség után a szülőszobán új taggal bővülhet a család. Hogyan is történt ez nálunk?
Mindig is szerettem volna megtapasztalni a szülővé válás, az anyaság, a családalapítás örömeit. Nem a férjem volt az első, akivel felmerült ez a téma. Tulajdonképpen minden komoly kapcsolatomban mérlegeltem a lehetőséget, hogy az aktuális párom milyen férj és milyen apa lenne.
Ricsivel már a kapcsolatunk elején beszéltünk a jövőbeni terveinkről, és örömmel konstatáltuk, hogy hasonlóan képzeljük el a nagybetűs életet. Ekkor Ő huszonhat éves volt, én huszonnégy. Tinédzserként úgy képzeltem, hogy a húszas éveim második felét már anyaként élem majd. Az én anyukám fiatalon szült. Mindig szerettem, hogy fiatal anyukám van, így ezt szerettem volna a saját gyermekemnek is biztosítani. Persze az életkor csak egy tényező a sok közül. Fontosnak tartottam, hogy egy érzelmileg és lehetőleg anyagilag stabil időszakban, valódi családtervezést követően válhassak anyává. Gondolom sokan próbálnak így hozzáállni, főleg akik a saját szüleiknél hiányolják ezt a fajta tudatosságot.
Amikor másfél éve voltunk együtt, még korai lett volna babát vállalni, de azért sokszor megfordult a fejemben, hogy „Mi lenne, ha…?”. Egy ilyen alkalommal szóba hoztam Ricsinek a gyermekvállalás lehetőségét. Szegényt kicsit váratlanul érte a felvetés, de ehhez képest jól reagált. Nyilván nem azt kértem tőle, hogy most azonnal vágjunk bele. Úgy határoztunk, hogy mindketten gondolkozunk, hogy mit és mikor szeretnénk, időt adva egymásnak és magunknak. Ez minden mérföldkőnél jó taktikának bizonyult eddig, ultimátumok és kompromisszumok helyett így tényleg közös döntéseket tudtunk hozni.
Ilyen előzmények után, egy számunkra ideális menetrendet követve tudtuk meg, hogy úton van az első babánk. Nem egészen három éve voltunk együtt, mikor egy novemberi estén megkérte a kezem. Épp jól megérdemelt pihenésünket töltöttük Dunaszentmiklóson, a finom vacsora után rövid sétára indultunk. Egy vicces bevezetést követően, Ricsi elmondta, hogy sokat gondolkodott és biztos benne, hogy velem szeretné leélni az életét, és szeretne kérdezni valamit. Őszintén szólva egész nyáron reménykedtem a lánykérésben, de ott és akkor azt hittem, hogy csak ugrat, így kb. olyasmi kérdésre számítottam, hogy nem fázom-e. Amikor féltérdre ereszkedett és elővette a gyűrűt, teljesen elképedtem és a könnyeimmel küszködve igent mondtam.
Tíz hónappal később, 2015. szeptemberben összeházasodtunk. És 2016. októberben, vagyis nem sokkal az első házassági évfordulónkat követően született meg a kisfiunk. Tekintve, hogy az esküvő előtti hetekben döntöttük el, hogy a hamarosan létrejövő kétszemélyes családunkat szívesen bővítenénk egy csemetével, nagyon szerencsésnek éreztük magunkat.
Zozi még nem volt egy éves, amikor komolyabban elgondolkodtunk a tesón. Mindig kis korkülönbséget szerettünk volna, és az sem tántorított el minket, hogy a kisfiunk soha egy éjszakát nem aludt át, sőt, ritkaság számba ment, ha csak két-három óránként kelt. Visszatekintve ez igen bátor, vagy inkább meggondolatlan hozzáállás volt. Szerencse, hogy majdnem egy évet váratott magára a pozitív teszt, mert ha belegondolok, hogy Zozi 1 éves és 21 hónapos kora közötti időszakot kellett volna pocakosan megoldanom, visszamenőleg is kényszerzubbonyt követelek.
Most 2 év 4 hónapos korkülönbségre készülünk. Már a pozitív teszt óta emlegetjük a kisfiunknak, hogy tesója lesz és próbáljuk felkészíteni, hogy nem teljesen körülötte forog a világ. Szerencsére még van pár hónapunk, mert most épp elég komoly ellenállást tud tanúsítani mindenféle témában. Főleg, amikor egészen lehetetlen elvárásokat támasztok, mondjuk galád módon ragaszkodok ahhoz, hogy délután aludni kell, vagy hogy reggel érdemes lenne kicserélni az éjszakai pelust. De azért nagyon pozitív meglepetéseket is tud okozni, majd ilyenekről is mesélek.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.