Vajon a nők belegondolnak a pozitív teszt előtt, hogy milyenek lesznek az első napok, hetek, amikor még szinte senki nem tud a babáról? Hogy hogyan lehet felszabadultan beszélgetni a barátokkal, a családdal, a munkatársakkal, ha azt a hírt, amiről a legszívesebben beszélnél, nem oszthatod meg velük? Kik lesznek azok, akik az elsők között értesülnek a babáról? Elmesélem, hogy nekem hogyan alakultak ezek a napok.
2016. március (6. hét)
Csodásan indult ez a hét, hiszen hétfőn reggel tudtam meg, hogy bennem növekszik a kisbabánk. Már elmeséltem, mennyi érzés és gondolat kavargott bennem akkor reggel, azt azonban nem meséltem el, milyen volt a nap további része. Ricsivel megegyeztünk, hogy kedden is tesztelek egyet, majd elmegyek orvoshoz, hogy kapjunk hivatalos megerősítést. Miután ezt megbeszéltük, úgy kellett folytatni a napot, mint egy átlagos hétköznapot.
El sem tudom mondani, mennyire furcsa volt úgy dolgozni menni, hogy ne újságoljam el rögtön mindenkinek a pozitív tesztet, ne kürtöljem világgá a nagy hírt. Egészen hétfő estig sikerült is magamban tartani. A munkahelyen nem került szóba a téma, aznap nem találkoztam egyik barátnőmmel sem, nem beszéltem a családdal, viszont este elmentem egy bikram jóga órára.
Az óra előtt szem- és fültanúja voltam egy pocakos kismama és az oktató beszélgetésének. Ekkor realizáltam, hogy ezúttal más lesz számomra ez az óra. Ez különös gondolat volt, hiszen előző héten is voltam bikramon, és minden fennakadás nélkül végig tudtam jógázni az órát. Legalábbis a saját gyakorlottsági szintemhez mérten. De most eszembe jutott, hogy másképp kellene figyelnem a testem jelzéseire, hiszen már nemcsak magamért vagyok felelős. Ennek a gondolatnak köszönhetően a férjem után a bikram jóga oktatója volt az első, aki megtudta, hogy babát várok. Pedig nyilván nem egy vadidegent szerettem volna először beavatni.
Másnap voltunk dokinál, aki megerősítette, hogy tényleg úton van a gyermekünk. A vizsgálat után nagyon izgatottak voltunk, így még akkor este körbe telefonáltuk a szüleinket, testvéreinket. Volt nagy boldogság.
Következő nap délután volt egy céges buli. Azt tudni kell, hogy jó ideje egyáltalán nem iszom alkoholt, úgyhogy az elmúlt évek hasonló rendezvényein nagyon gyakran megkaptam azt a kérdést, hogy terhes vagyok-e. De úgy hallgatni ezt a kérdést egy este tízszer-hússzor, hogy pici babát várok, egészen más volt. Néhány embernek elmondtam, hogy valóban várandós vagyok. Volt, akinek előre is terveztem, hogy el fogom mondani. Volt, akinek nem tudtam elmondani, pedig szerettem volna. És volt olyan, aki előtt egyszerűen nem tudtam eltitkolni, mert ahogy mosolyogtam a kérdés hallatán, abból tudta, hogy mi az igazság.
Tehát a szerdai bulin legalább 4-5 kolléga értesült erről a fontos hírről. De egyáltalán nem bánom, mert így lesz, akinek tudok a munkahelyen mesélni, hogy mi újság, hogy vagyunk, miket tervezünk. Olyan jó, hogy nem kell titkolóznom mindenki előtt.
Így alakult az első néhány nap. Igazából nagyon sokat gondoltam a picire, bár voltak órák, amikor teljesen elfeledkeztem arról, hogy bennem növekszik a kisbabánk. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne nagyon-nagyon fontos, csak ugye még semmilyen látható jele nincs a jelenlétének. Ez gondolom már nem sokáig lesz így.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.