Az első három hónapban nem szokás széles körben beszélni a terhességről. Ebben az időszakban még kevés jele van a babavárásnak, és ezek a jelek nem látványosak. Talán már van, akit beavatott a leendő anyuka, de a legtöbb szituációban még elhallgatja vagy titkolja a szíve alatt hordott új életet. Aztán ahogy egyre jobban alakul a pocak, megpróbálhatja rejtegetni, de egy idő után egyértelművé válik a helyzet. Hogyan éltem meg ezt az időszakot? Hogyan kezeltem a kényes kérdéseket? Elmesélem!
2016. április (13-14. hét)
Már túl vagyunk a kritikus 12 héten, és kezd gömbölyödni a pocakom. Nem tudom, hogy csak velem van így, vagy ez általános jelenség, de amióta tudom, hogy úton van a gyermekünk, mindenhol belefutok a babavárás témába vagy az ezzel kapcsolatos kérdésekbe.
Bő fél éve házasodtunk össze Ricsivel, és már az esküvőszervezés idején érezhetően gyakrabban érdeklődtek a jövőbeni terveinket illetően. Az esküvő óta pedig mintha kötelező kérdéssé vált volna a családalapítás várható időpontja. Ez néha zavaró tudott lenni. Mondjuk amióta velünk van a kis titkunk, jobban esik a puhatolózás, csak még nem mindenkinek válaszolok őszintén.
Már meséltem róla, hogy volt egy céges buli azon a héten, amikor tudomást szereztünk a gyermekünk érkezéséről. Ott az volt az érzésem, hogy a homlokomra van írva, hogy babát várok. Nem tudtam, hogy hízelgőnek tartsam, hogy ennyi kollégát foglalkoztat a jövőnk, vagy inkább kényelmetlennek. Persze sok oka lehetett, az érdeklődésnek. Talán a friss házasság motiválta a kérdezőket, vagy az a tény, hogy nem iszom alkoholt. Vagy az új munkaköröm adott apropót a kíváncsiskodóknak, amibe nem titkoltan a kevesebb stressz miatt váltottam? Néhány embert ugyan beavattam a bulin, de sokaknak kitérő választ adtam az időpontot illetően, csak azt mondtam, hogy szeretnénk gyerekeket. Ezt a taktikát azóta is sokszor alkalmaztam.
Eltelt két hónap, de az ott beavatottakon kívül még mindig kevesen tudnak a babánkról. Elővadásztam azokat a felsőket a ruhásszekrényemből, amik segíthetnek kicsit elrejteni a kicsi létezését. Bővebb pólókat hordok, vagy olyan pulcsikat, amiken zseb van a hasrészén. Ezeket már akkor elkezdtem rendszeresen viselni, amikor még kicsit sem látszott a hasamon az áldott állapot, hogy ne legyen gyanús változás az öltözködésemben. Szeretek előre gondolkodni és ügyelni a részletekre. Vajon ezt majd gyerkőc mellett is tudom így csinálni?
Ez a pár hét titkolózás nehezemre esett, de segített, hogy azért voltak néhányan, akiknek tudtam mesélni a terveinkről. Napról napra növekszik a babám és ezzel együtt a hasam is, így lassan letagadhatatlan lesz a várandósságom.
2018. augusztus (13-14. hét)
Nem volt különösebb okunk titkolni a második csemete érkezését, bár azért a szokásos 12 hetes küszöböt megvártuk, mielőtt nagy dobra vertük volna a hírt. Amíg nem jutottunk el az első vizsgálatra, addig csak nagyon szűk kört avattunk be, de abban a másfél hétben, rengetegszer szóba került a téma a szomszéd anyukákkal. Mármint általánosságban a terhesség, kistesó, többgyermekes lét beszédtémák. Persze nem meglepő anyukákkal ilyenekről társalogni, főleg, mert az sem volt titok, hogy nem szeretnénk nagy korkülönbséget, de megint az volt az érzésem, hogy mindenhol ebbe a témába futok bele.
Mint amikor tizennyolc évesen rám ijesztettek, hogy babát várok. Több napos várakozással, vérvétellel vizsgáltak, és az egyik tanáromnak épp akkor jutott eszébe a terhesen érettségiző ex-diákról sztorizgatni. Akkor nagy megkönnyebbüléssel fogadtam, hogy az orvos tévedett a terhességet illetően. Abban a pár napban mindenhol kismamákat láttam, csak babás reklámok mentek a tévében, és mindenki a terhességről beszélt. Biztos van erre a helyzetre valami pszichológiai szakszó…
Visszatérve a jelenre. Most is kerülő üzemmódba kapcsoltam az ilyen beszélgetéseknél. Igazából két emlékezetes helyzet volt, az egyiknél a saját érdekünkben nem a titkolózás mellett döntöttem, a másiknál pedig ugyan nagyon őszintén reagáltam a hallottakra, de nem derült ki, hogy mennyire aktuális a kérdés nálunk.
Az első esetnél egy szomszéd fiúval és a mamájával voltunk motorozni a közeli patak parton. Hazafelé jövet nagyon kellett könyörögni a srácoknak, hogy jöjjenek, illetve ha már jönnek, akkor saját lábon, vagyis járgányon, hogy se őket, se a járműveket ne kelljen cipelnünk. Útközben találtunk a járda mellett egy jó nagy fűnyírós dobozt, ennél jobb játék nem is kellett a fiúknak. Ugyan ők nem ismerik a régi klasszikus „Ház!? Nem, doboz!” reklámot, de legalább olyan áhítattal másztak bele és játszottunk kukucsosat. Először jó ötletnek tűnt felkapni a dobozt két oldalról és meghintáztatni őket, de aztán szóltam, hogy ezt most nekem lehet, hogy nem kellene erőltetni… Szerencsére rögtön egyértelmű volt a szitu.
A másiknál egy ismerős családról beszélgettünk, ahol kistesó helyett kistesók jöttek, és mesélték, milyen problémák vetődtek fel az apukában az első sokk után. Ekkor még nem voltunk orvosnál, így teljesen őszintén tudtam mondani, hogy ettől az eshetőségtől én is rettegek…
Amikor pedig végre letelt a 12 hét, akkor Zozit felhasználva jelentettük be a hírt a barátoknak és a tágabb családnak. A következő párbeszédet videóztuk le és osztottuk meg azokkal, akiket szerettünk volna beavatni:
-
Zozi, ki van Anya pocakjában?
-
Tesó!
Remélem, akkor is ilyen lelkesen foga mondani, ha már jobban megérti, hogy mit is jelent egy Tesó a háznál.
Ha tetszett, amit olvastál, kövesd a blog Facebook oldalát is, hogy azonnal értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Klown 2018.12.13. 08:27:10
Ugyan férfi vagyok, nem tudok úgy nyilatkozni, mint egy nő, várandós, vagy leendő édesanya, de mint istenhívő kicsit másképpen közelítem meg a gyerkőc érkezésének ügyét! Úgy vagyok vele, hogy a magzat Isten ajándéka. Ő eldönti, hogy mi legyen a sorsa. Tehát ugyan nagy dobra nem verem a legelején, de nem mismásolok 12 hétig. Ha tudomásomra jutott a dolog és valaki direktben rákérdez, akkor őszintén válaszolok. Természetesen hozzáteszem, hogy még korai a dolog, de bízunk benne, hogy a későbbiekben is minden rendben lesz. (Ergo nem iszom előre mi sem a medve bőrére, de reménytelien állok a jövő elé!)
Ami még érdekes kérdéskör, hogy egy férfi hogyan éli meg a gyermek érkezését. Mai világunkban a gyermekvállalás - sajnos - eléggé kitolódott, s egyelőre nem is látszódik a trend megfordulása. Sok oka van ennek. Főleg a továbbtanulás és az alapvető egzisztencia megteremtése. Viszont, ha ezek már kezdenek összeállni, addig az ember gyakran túl van a 3. X-en. Ekkor már kevésbé rugalmas, kilakul egy komfortzóna, mondhatni belekényelmesedik az ember az aktuális helyzetébe, amit nem szívesen rúg fel, viszont a baba érkezése megkívánja azt. Szóval a gyerekvállalás komoly döntés és egyre nehezebb a kor előrehaladtával meghozni, főleg az elsőnél. Bevallom, hogy ez engem is érintett. Olyan kompromisszumot hoztunk, hogy a házasságkötés után pár évig (kb. 5) úgymond "kiéljük" magunkat. Utazgatunk, kikapcsolódunk, stb. Mostanában érett meg a döntés (33 évesen, feleségem 31), hogy már jöhet a gyerek. Szerencsére egycsapásra jött is a kis jövevény! :)
Férfiként viszont kellett az a 9 hónap, hogy felfogjam az egészet, megbarátkozzak vele, hogy a kényelmes, bejáratott életünk fenekestől fel fog fordulni. De ahogy kerekedett feleségem pocakja úgy egyre jobban megbarátkoztam a dologgal és elkezdtem kötődni a picihez. A születése óta meg dúl a szerelem! Hiába kisfiú oda és vissza vagyok tőle! :)
Üdv: Klown