Anya, sötét van!

Nagyon különleges megfigyelni gyermekünk fejlődését. Eleinte a mozgásfejlődés, később a beszédfejlődés ejthet minket újabb és újabb ámulatba. Kisfiunk másfél éves korától rohamléptekben növeli a szókincsét, és egyre komplexebben fejezi ki magát. Ennek viszont van árnyoldala is, legalábbis ha az ember minden szavát komolyan veszi.

2018. december (31. hét)

A betegségek kapcsán meséltem a nagyon szívbe markoló és idegtépő éjszakai sírásokról, amikor pillanatok alatt módosította Zozi, hogy éppen mit szeretne. Hasonlót tud produkálni egészségesen is, meg persze nappal is, de ez most egy éjjeli történet. Tegyük hozzá, hogy 7 hónapos pocakkal, a saját és a fiam rossz alvásától fizikailag és mentálisan is kimerült vagyok. Szerencsére a lent leírt helyzetben mégis sikerült megőrizni a lélekjelenlétem. Sőt, még az is eszembe jutott közben, hogy „Ezt tuti megírom”.

Éjjel 3 óra körül Zozi panaszosan felsír. A következő bő fél óra eseményei:

  • Sötét van!

Kapcsolok egy kis éjjeli fényt.

  • Anya, sötét van!

Felkapcsolok egy sólámpát a földön. Folytatódik a sírás:

  • Anyaaaa, sötéééét vaaaaan! Csillagooook!

Bekapcsolom a régi körforgónk zenélő-világító részét, ami csillagokkal teríti be a szoba falait. Ahelyett, hogy Zozit megnyugtatná a kívánsága teljesülése vagy a simogatásom, sírós hangon folytatja:

  • Anya menj innen dolgozni, itt maradok Apucival.
  • Apa a hálószobában alszik – válaszolom.
  • Nem, Anya menj innen! Nem szeretem Anyát, Apát szeretem.
  • Jól van, Kicsim. Ssssss, ssss.

Próbálom ölbe venni, hátha úgy megnyugszik. Először nagyon hadonászik, hogy ne vegyem fel, de a karomban kicsit lecsendesedik végre. Hátra dőlök vele, azt hiszem, elaludt. Picivel később így szól:

  • Anya, Anyamma. Vidám lettem.

Széles mosolyra húzódik a szám. Amikor úgy érzem, elaludt, óvatosan leteszem. Zozi halkan közli:

  • Anya ringat. Tente, Zozi.

Ölbe veszem, halkan énekelem neki az általa kért altatódalt, és fejben már fogalmazom ezeket a sorokat.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg, ahogy Zozi próbált elküldeni. Nem rajtam tesztelte először a hatásvadász mondatait, így kicsit talán fel voltam készülve, hogy előbb-utóbb ilyen szavakat címez nekem is. Bevallom: korábban kívülről szemlélve könnyebb volt azt mondani, hogy ezeket nem szabad magunkra venni. Egy-két ponton szívesen átadtam volna a megnyugtatás feladatát, hogy kisírjam magam. Azonban az anyai kötelességtudat győzött. Talán ebben az is közre játszott, hogy már nem mozgok valami sportosan a pocakommal. Szerencsére Zozival együtt a háborgó lelkem is megnyugodott. Nagyon örülök, hogy ilyen bájosan végződött a párbeszédünk.
bastien-jaillot-175465-unsplash.jpgPhoto by Bastien Jaillot on Unsplash

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr9414898916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.