Nemes kérdés

Ha valaki megtudja, hogy babát várunk, az első kérdések között szerepel, hogy tudjuk-e már a nemét. Az utóbbi évtizedekben rengeteget fejlődött a magzati diagnosztika és természetessé vált, hogy legkésőbb félidőben pontosan tudjuk, hogy fiút vagy lányt hordunk a szívünk alatt. Hogyan gondolkodtam erről? Mikor tudtuk meg a születendő gyermekünk nemét? Hogyan reagáltunk?

2016. június (19-20. hét)

Amióta tudunk a pici érkezéséről, mindenki találgat, hogy vajon fiú vagy lány babánk lesz. A család többsége fiút vár, főleg a férjem oldalán. Eddig csak lány dédunokák vannak a családban, így a férjem nagyszülei rettentő boldogok lennének, ha kiderülne, hogy kiskrapek érkezik.

Én kislányt tervezek, nem is igazán tudom, hogy miért. Öccseim vannak, akikkel kapcsolatban sokat segítettem, így talán fiúkkal tapasztaltabbnak mondhatom magam. Valahogy az van bennem, hogy a férjemet szeretném egy kislánnyal megajándékozni. (Milyen vicces ezt a biológiai oldaláról végiggondolni, hiszen a gyermek neme pont az apukán múlik…)

Nekem sosem volt meg az a klasszikus értelemben vett apa-lánya kapcsolatom Édesapámmal, de biztos vagyok benne, hogy a férjem és a kislányunk között hatalmas szerelem lesz. A szüleim korán elváltak, ráadásul sajnos Aput még negyvenéves kora előtt elvette tőlünk egy betegség, így nem sokat kaptam belőle. Lehet, hogy az ezáltal keletkezett űrt pótolná, ha látom a saját lányomat boldogan felcseperedni?

A barátnőim körében több a lányos anyuka, ők azt mondják, hogy nekem inkább fiút tippelnek.

Akik kérdezgetnek, gyakran keresik a klasszikus tüneteket, amiket egyik vagy másik nemhez kötnek jobban. Pl. a lányok jobban megkínozzák az anyukákat, elveszik a szépségüket stb. Nekem ugye eddig nem sok jutott a nehezéből, a rosszullétek is elkerültek, ez alapján inkább fiút valószínűsítenek.

A 12 hetes vizsgálatnál az ultrahangos még nem akart nekünk semmit mondani, pedig láthatóan volt ötlete, hogy fiunk vagy lányunk lesz. Így a második genetikai ultrahangot nagyon izgatottan vártuk, remélve, hogy ott biztos képet kapunk. Pénteken mentünk el az egyik magánrendelőbe. A héten elég sokat foglalkoztatott a vizsgálat. Persze az az elsődleges kívánságunk, hogy egészséges baba legyen. Meg persze szép és okos. Emellett örülünk, ha eldől a nemes kérdés is. A vizsgálathoz közeledve egyre inkább azt éreztem, hogy nem az eredeti tervem valósul meg. Inkább fiúcska növekszik bent. Ezt a gyanút a vizsgálat igazolta.

Kisfiunk lesz! Többeknek is úgy újságoltam el a várandósságot korábban, hogy trónörökös érkezik a családba, így végülis hitelesebb. Amint kijöttünk a vizsgálat után, és elkezdtük körbe telefonálni a készenlétben várakozókat, nagyon elkezdtem sírni. A férjem meg is ijedt, hogy ennyire csalódott vagyok, amiért nem lány jön. Minimális csalódottság lehetett ebben az érzelmi reakcióban, de nem erről szólt. Sokkal inkább a megkönnyebbülésről, hogy egészséges.

A vizsgálat óta eltelt napokban sokat figyeltem a picikénkre, amiben az is rengeteget segít, hogy végre napi szinten érzem a mozgolódását. Így, hogy tudjuk a nemét, már tudjuk a nevét is, de erről később mesélek majd. Egyre többet „beszélgetek” vele, egyre szorosabbnak érzem a kapcsolatot, és egyre több várakozással tekintek az őszre.

 

2018. szeptember (19. hét)

Mindig is úgy terveztük, hogy egy fiú-egy lány felállásban sikerül összehozni a csemetéket. Ebből kiindulva ezúttal kislányra készülünk. Habár anno, amikor megtudtam Zozinál, hogy kisfiunk lesz, volt egy olyan megérzésem, hogy ha ő fiú, a második is az lesz.

A család is inkább kislányra készül, és a környezetünk is annak szurkol. A társasházban, ahol lakunk, a négy év alatti korosztály tavaszig csak fiúkkal volt jelen. Márciusban egy beköltöző lány testvérpár javított a nemek arányán, de azért még ráférne egy kis erősítés a csajok táborára.

A félidőhöz közeledve alakul a pocakom, a formája inkább kislányra utal. Zozinál nagyon csúcsos pocakom volt, előfordult, hogy a pénztáros rám nézett és megkérdezte, hogy „Ugye kisfiút vár?”

Ezúttal is várnunk kellett a második genetikai ultrahangig, hogy mondjanak valamit a kisbabánk neme kapcsán. Az ultrahangos azt ígérte, hogy „egészséges kislányt fog szülni”. Némi pityergést már a rendelőben megejtettem, de megint akkor eredtek el igazán a könnyeim, amikor kijöttünk. Hiába, korábban is sokszor sírással reagáltam érzelmesebb szituációban, a terhességi hormonok csak rátesznek erre egy lapáttal.

Mostantól jöhet az agyalás, mert egyszerűen nem jutunk dűlőre a nevek kapcsán. Még van pár hónapunk, de emlékszem, mennyivel könnyebb volt úgy ráhangolódni a bennem növekvő picire, hogy nevén szólíthattam. Azért figyelek rá sokat, hátha majd ő megsúgja, hogy hívjuk. pixabay.png

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr6114362141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2018.11.10. 19:03:52

Az értelmetlen szövegkiemelések teljesen tönkreteszik az olvashatóságot. Mi értelme neki? Még jó hogy nem sárgászöld kiemeléssel csinálod (b1 blog) így is borzasztó.

Anyamma 2018.11.10. 20:19:36

@kunzoo: köszönöm a visszajelzést.

Rabatin Brigi 2018.12.12. 13:33:13

Kunzoo...Ez csak rossz indulat a részedről,nem értem miért kell ebbe belekötni! A szerinte fontosabb részeket emelte ki,ez az ő döntése,amit tiszteletben kellene tartani,nem pedig kritizálni!

R.Brigi 2018.12.12. 14:00:42

Nagyon jó olvasni a tapasztalataidról,szinte egy cipőben járunk,csak mi még dolgozunk a kistesón! Nagyon szeretnénk,de a sűrű szopi biztosan hatással van rám ...Te mit tettél az újjabb teherbeesés érdekében?

Anyamma 2018.12.12. 14:33:51

@R.Brigi: igazából az elengedés segített szerintem. Amikor nem feszültem rá hónapról hónapra, hogy megjön-e végre, vagy hogy lesz ebből kis korkülönbség a gyerekek között, akkor sikerült. Amikor nem is számítottam rá :)
Azt nem meséltem, de épp azon a héten, amikor összehoztuk a kistesót, egy éjszakát kórházban töltöttem Zozival, és így is megmaradt a kicsilány. Pedig elég durva stressz volt, nagyon nem ideális fizikális állapotban voltam azokban a napokban, amikor befészkelte magát. Emiatt is gondolom, hogy ő is nagyon akar jönni hozzánk, így nem is féltem, hogy elveszítjük őt az elején.
Ha Facebookozol, mindenképp ajánlom a Szoptatás melletti fogantatás és várandósság csoportot, nagyon sok tapasztalat cserél ott gazdát. Nem írtad, hogy a ciklusod visszaállt-e, de sok olyan példa is van, akinek sikerült elcsípni az első peteérést vérzés nélkül. Ha pedig visszaállt a ciklusod, számos módszer segíthet megtalálni az idális időpontot a fogantatásra. Ebben a csoportban tényleg mindenféle esetet megtalálsz, vagy felteheted a saját kérdésedet is, fognak/fogunk segíteni és támogatni.