Munkahelyi bejelentés

Amellett, hogy a családot és a barátokat értesítjük kisbabánk érkezéséről, nagy kérdés, hogy a munkahelyünket és a munkatársainkat mikor tájékoztassuk. Általában megvárjuk vele a 12 hetet, vagy amíg látható jele nem lesz a babavárásnak - hacsak nincs orvosi oka, hogy korábban hosszabb pihenésre kényszerüljünk. Hogy alakult ez nálunk?

2016. május (17. hét)

Februárban új területen kezdtem dolgozni a munkahelyen, teljesen új emberek között. Voltak, akiket az előző pozíciómból ismertem, illetve olyan is, akivel együtt dolgoztunk korábban. Igyekeztem a számomra új kollégákkal is összeismerkedni, beszélgetni. Beletelt pár hétbe, amíg nyitottak felém.

A beszélgetéseknél gyakran szóba került, hogy nem rég volt az esküvőnk. Ebből sokszor egyenesen következett a családtervezés, gyermekvállalás témakör. Mindig mondtam, hogy persze tervezünk gyerekeket. Ha majd aktuális lesz úgyis el fogom mesélni. Mindezt úgy, hogy akkor már tudtam, hogy a szívem alatt hordom a babánkat. Akadt azért, aki gyanakodott, esetleg újra és újra fel is hozta a témát. Főleg a nők éreztek rá jobban.

De nem is az volt az érdekes, akikkel a tervezésről beszéltünk. Az volt az érdekes, amikor hat hete voltam a csoportban és épp a főnökkel egyeztettünk egy feladatról. Egyszer csak kerek perec megkérdezte, hogy terhes vagyok-e. Mit mond ilyenkor az ember? Ugye héthetesen még a családnak is alig meséli el, a tizenkét hét messze van. Próbáltam neki mondani, hogy tervezünk babát, de még nem tudjuk pontosan, hogy alakul. Ha hivatalos lesz, elmondom neki. Látszott, hogy hiszi is, nem is. Én egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, hiszen alapvetően őszinte ember vagyok. Végül elmondtam az igazat, és hangsúlyoztam, hogy nagyon korai, ezért nem is beszéltem még róla.

Aztán megvitattuk a kérdése motivációit. Egyrészt egy reggeli megbeszélés miatt jeleztem neki, hogy munka előtt orvosnál kezdek. Mint később kiderült, ez felesleges volt, mert időben beértem. (Egyébként nem is a várandóssággal kapcsolatos vizsgálat volt.) Másrészt úgy álltam az asztala mellett, amikor beszéltünk, hogy eltakartam a hasamat, mintha védeném. Ez azért tűnt fel neki, mert anno a felesége is sokszor ezt tette, amikor babát várt. Szóval így tudta meg, sokkal korábban, mint terveztem.

A csapatban volt még egy főnököm, a szakmai vezető. Nem akartam kínos szituációt teremteni azzal, hogy az egyik vezető képben van, a másik nem. Kihasználtam egy délutáni megbeszélést, amikor hármasban voltunk. Felmerült a kérdés, hogy hosszú távon milyen feladatokat vállalnék amellett, amit egyébként már tanulok és csinálok. Mondtam a szakmai vezetőnek, hogy olyan sok mindent nem szeretnék pluszban magamra venni. Látszott, hogy ezen nagyon meglepődött. Úgy ismert meg, hogy lelkesen vetem bele magam az új feladatokba. Ennek fényében nem értette a hozzáállásomat. Akkor mondtam meg neki, hogy jelen állás szerint év végén már otthon leszek a pici babámmal, így csak korlátozott ideig leszek elérhető.

Nem mondom, hogy kicsit sem érintette rosszul az információ. Pedig felkészítettem erre az eshetőségre előzetesen. Még októberben interjúztattak a pozícióra, egy héttel később pedig volt egy nem hivatalos beszélgetésünk. Akkor elmondtam neki, hogy babaprojektben vagyunk, és nem szeretném, ha ebből esetleg kellemetlenség lenne. Pl. ha úgy kerülök a csapatba, hogy néhány hónap után megyek szülni. Megnyugtatott, hogy akkor is számít rám, ha így alakul. Most kiderül, hogy jól döntöttünk-e. A következő hónapokban teszteljük, hogy ennyi idő alatt is hasznos tagja lehetek-e a csapatnak.

Jó pár hét eltelt már a kritikus 12. óta, de a munkatársak csak ma tudták meg a nagy hírt. Az utóbbi hetekben elmaradt a rendszeres, teljes csoportos megbeszélésünk, így kicsit csúsztunk a bejelentéssel. A csoportvezető vállalta, hogy beavatja a többieket. Kicsit viccesre sikerült. Elmondta, hogy anyai örömök elé nézek, aminél kevés szebb megfogalmazás van. De vagy nem jutott eszébe, hogy október végére várjuk a picit, vagy csak nem akart ilyen konkrét időpontot mondani. Végül az lett belőle, hogy „valószínűleg még idén” anyuka leszek. Ezzel a mondattal emlékezetessé tette számomra ezt az alkalmat. És basszus, tényleg. Anyuka leszek.

o6e6e80.jpg

Designed by Pressfoto / Freepik

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr2214320581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.