A gofri esete, avagy a gyermeki hiszti

Életünkben nem kevésszer kerülünk olyan helyzetbe, vagy döntünk úgy, hogy néhány óra alvással is túl lehet élni a következő napot. Erre nagyon jó terepet nyújtanak az egyetemi évek, amikor zsonglőrködünk a beadandókkal, vizsgákkal, valamint a társasági élettel. Főleg, ha mellette még dolgozunk is. Azonban arra a szintű fáradtságra, amit az elmúlt két és fél évben átéltem, semmi nem készített fel. És néha rájövök, hogy még mindig van lejjebb. Egy ilyen történetet mesélek el most.

 
2018. augusztus (13. hét)

Egy jó kis baráti társasággal egymást követő két nyáron eltöltöttünk egy-egy hétvégét vízparton, először Siófokon, másodszor pedig Agárdon. A 2017-es év kimaradt, de úgy döntöttem, hogy idén mindenképp megszervezzük a csajos nyaralást. Közben máshol is fiatal versenyzővel bővült a csapat, szóval a maximális kényelem jegyében itthonra szerveztem a hétvégézést, szigorúan csak csajok (és Zozi).

Péntekre vártuk az első vendégeket, de még szombaton is csatlakoztak a csapathoz. Így a szombati ebédnél már heten voltunk, két pöttöm, és öten csajok. A gofri esete szombaton történt, de előzményként el kell mesélnem, hogy Zozi valamiért csütörtök és péntek éjjel is fél-egy óránként ébredt. Lehet, hogy az idei legmelegebb éjszakák viselték meg ennyire, és még az az egy szál napozó is soknak bizonyult, amiben aludt, nem tudom. A fáradtságnak olyan szintjére értem, hogy reggel elsírtam magam, amikor megkérdezték, hogy aludtunk.

Ilyen előzmények után a lányok teljesen átvették az irányítást, próbáltak mindenben segíteni, hogy kicsit könnyítsenek a helyzetemen. Zozi egész jól viselte a nagy sürgés-forgást, sőt, többnyire kifejezetten élvezte a nyüzsgést. Már kezdtünk ebédhez teríteni, amikor meglátta a konyhapulton a gofrisütőt. Balga módon nem tettem el, mert terveztem délután bűnözni a csajos társaság örömére. Zozit a gofrisütő lámpái a szirénára emlékeztetik, szóval ádáz küzdelmet indított a „nínós sütiért”. Tényleg, apait anyait beleadva ordított, potyogtatta a krokodilkönnyeket, és igyekezett érvényre juttatni az akaratát.

A fáradtságom és a terhességi hormonok miatti hirtelen ingerültségem nem adtak túl jó alapot a szituáció megfelelő kezeléséhez, mégis körülbelül fél órán keresztül ellenálltam. Megmutattam neki, hogy finom húslevest fogunk enni, amit egyébként nagyon szeret. Közben nyugodt hangon elmagyaráztam, hogy délután fogok neki „nínós sütit” készíteni, de előbb ebédelni és aludni kell. Kimentem vele a kertbe, hogy kiszakítsam a szituációból. Ott is tökéletes önuralmat gyakorolva higgadtan próbáltam megértetni vele, hogy értem a frusztrációját, de neki is meg kellene értenie, hogy előbb levest kell enni. Már kompromisszumot ajánlottam fel, hogy amíg levest eszik, addig kikeverem a tésztát és leves után kap gofrit. A figyelemelterelésről hallani sem akart. Szóval kezdett kifogyni az eszköztáram.

Fél óra hiszti után elszakadt a cérna, szegény gyereket levágtam a konyhapultra és elkezdtem – nem kis vehemenciával – mellé pakolni a hozzávalókat a tészta kikeveréséhez, miközben közöltem vele, hogy: „Tessék! Itt van, csinálj magadnak gofrit!”. Ezen a ponton a lányok odasurrantak, kivitték az ordító gyereket a kertbe, és próbálták megnyugtatni, illetve elterelni a figyelmét. Eközben én bent folytattam a csapkodva előpakolást és dühömben tényleg kikevertem a tésztát.

Kint sikerült kicsit lecsillapítani a kedélyeket, szóval egyikük jött szólni, hogy el ne kezdjem sütni, nyugodtság lesz, jó lesz az eredeti délutáni desszertes terv. Kicsit ugyan kételkedtem, de gyorsan elpakoltam a gofri nyomait. Zozi tényleg egész nyugodtan jött be, és amíg oda nem ért a kis székéhez valóban nem említette meg a „nínós sütit”. De ott feltételes reflexként bevillant neki, és kezdődött előröl az egész. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy beadom a derekam… Azzal tényleg nem vagyok előrébb, ha nem eszik a gyerek, szóval kap gofrit és erősen bízom benne, hogy utána még ebédel.

Szerencsére működött a taktika, olyan jóízűen tolta be a második fogásként készített bolognait, mint még soha, pedig ezt egyébként is mindig jól ette. Próbáltam nem a nevelés csődjeként felfogni a helyzetet. A csajok igyekeztek megnyugtatni, hogy alapvetően jól kezeltem a helyzetet (gondolom, nem arra a részre gondoltak, amikor ledobtam Zozit a pultra), és mindent bevetettek, hogy eltereljük a témát és megnyugodjak, illetve fellélegezzek kicsit. Persze azóta szigorúan figyelek, hogy használat után elpakoljam a gofrisütőt nem látható helyre.

192352-oxny40-113.jpgDesigned by Freepik

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr8914282967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.