Első jelek

Nőként, főleg tervezett babavárás esetén, van egy elképzelés a fejünkben, hogyan tudjuk majd meg, hogy tényleg bennünk növekszik a gyermekünk. Nem a pozitív tesztre gondolok, hanem ami azt megelőzi. Vajon megérezzük, hogy megfogant egy új élet? Vagy észreveszünk valamilyen tünetet?  Ha igen, melyik lesz az? Reggeli émelygés? Érzékenység erős illatokra, szagokra? Kimaradt menstruáció? Vagy lehet, hogy nem is mi vesszük észre, hanem valaki más ébreszt rá minket, hogy ideje elvégeznünk egy terhességi tesztet? Elmesélem, hogy én hogyan képzeltem, és hogy ehhez képest valójában mi történt.

 

2016. február (4-5. hét)

Mindig úgy gondoltam, hogy a reggeli émelygés vagy az erős illatokra való érzékenység lesz az a tünet, ami miatt terhességi tesztet csinálok. De, mint ahogy az lenni szokott, másképp hozta az élet.

Február közepén éppen aktuális volt az éves szűrővizsgálat, így elmentem nőgyógyászhoz. Vizsgálat előtt beszéltünk arról, hogy babát tervezünk, és mivel három napja késett a menstruációm, csináltam tesztet, de negatív lett. Visszagondolva ez volt az első igazi jel, amit ugyan komolyan vettem, mégsem sikerült megbizonyosodni a kisbabám létezéséről.

Az időpont külön érdekes. Már pár hónapja „babaprojektben voltunk”, és februárhoz közeledve azt reméltem, hogy a hónap közepén, a férjem 30. születésnapjára sikerül egy ilyen különleges hírt ajándékoznom. Az orvos megvizsgált, majd teljes bizonyossággal azt mondta, hogy nem látja semmilyen jelét a terhességnek, egyszerűen rendszertelen a ciklusom. Szomorúan elkönyveltem, hogy ez a hónap nem a mi hónapunk. Ennek köszönhetően néhány hétig nem kerestem tüneteket, nem figyeltem a testem jelzéseire, nem is gondoltam erre.

Pedig február második felében több árulkodó jele is volt annak, hogy tényleg megfogant az első babánk. Így utólag már tudom, hogy épp pár nappal azelőtt voltam orvosnál, mint ahogy vizsgálattal ki lehetne mutatni a kezdődő életet. Ezekben a hetekben meglehetősen érzékenyek voltak a melleim, és a férjem, Ricsi szerint a hangulatom is ingadozó volt, valamint ingerlékeny voltam. Persze amikor az ember ingerlékeny, és ezt közlik is vele, akkor nem az az első gondolata, hogy ez milyen igaz. Helyette inkább jól megsértődtem és pufogtam kicsit. Természetesen igaza volt, de ezt ritkán mondom neki, nehogy elbízza magát.

Aztán beláttam, hogy ezek a tünetek utalhatnak arra, hogy várandós vagyok, így vasárnap este megbeszéltük, hogy másnap reggel egy terhességi teszttel kezdem a napot. Egy másik alkalommal elmesélem, hogyan alakult az a bizonyos hétfő reggel. A következő hetekben pedig kíváncsian figyelem magam, hogy az általam eredetileg várt tünetek valamelyikét, vagy akár a terhesség más jeleit megtapasztalom-e.

 

2018. július (5-7. hét)

Azt hinné az ember lánya, hogy második tervezett babánál nem tud meglepetést okozni egy pozitív teszt. Hát nem így van. Majdnem egy éve kezdtünk komolyabban beszélni arról, hogy lassan jöhet a kistesó, mindig is kis korkülönbséget terveztünk a két lurkó között. Azonban a fiunk szoptatáshoz való ragaszkodása nem sokat segített a helyzeten.

A szervezetem úgy gondolta, hogy a várandósság után még másfél évig pihen, így májusban menstruáltam először és mint azóta kiderült, utoljára. Ehhez valószínűleg az is kellett, hogy a szoptatások gyakorisága valamivel csökkenjen, illetve az értelmezhetetlenül kis mennyiségű éjszakai alvás helyett legalább annyit aludjak, amivel már el tudok vegetálni. Akár gyanús is lehetett volna, hogy júniusban kimaradtak a „vörös napok”, de ilyen előzmények mellett nem tulajdonítottam neki jelentőséget.

A másik gyanújel a fiam extra matrica magatartása lehetett volna. De ez sem gondolkoztatott el, csak utólag. Egyébként is velem van legtöbbet, nagyon ragaszkodó, szóval a viselkedésének ezt a fajta radikalizálódását a szeparációs szorongás újabb felvonásaként fogtam fel. Erre mondom most azt, hogy ő előbb megérezte a tesó érkezését, mint mi.

Eközben több olyan nap volt, amikor szenvedtem a gyomrommal, de nem émelygéssel, hanem gyomorégéssel. Nem tudom, ez mennyire sztenderd az elején, az első terhességnél csak akkor kínzott, amikor már nem volt helyük a szerveimnek. Nyilván erre is találtam magyarázatot, mert épp anyósom vendégszeretetét élveztük a fiammal, ilyenkor nem nehéz pár falattal és még néhány szelet sütivel többet enni a kelleténél. Azért feltűnhetett volna, hogy máskor ezt jobban viselem, de ha kifogásokat vagy magyarázatot keresek, általában találok is.

És jöjjön végre, ami elgondolkoztatott. A kisfiamnál 20 hónap alatt nem tapasztaltuk, hogy „elromlott az alvása”, mert sose volt jó. Áldás volt, ha éjjel csak 2-3 óránként kelt. Amikor emellett a lehetséges alvásidőmben álmatlanul forgolódtam, akkor szöget ütött a fejemben, hogy ilyen inszomnia utoljára akkor gyötört, amikor a kisfiam még a pocakomban volt. Szóval ezúttal saját ötlettől vezérelve egy álmatlan éjszakán teszteltem. De erről és az ezzel kapcsolatos érzéseimről később mesélek.

early-pregnancy-symptoms-signs.jpgforrás: http://americanpregnancy.org/getting-pregnant/early-pregnancy-symptoms/

A bejegyzés trackback címe:

https://hetrolhetre.blog.hu/api/trackback/id/tr2114233737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.